Melyikünk részéről volt jogos a kiakadás?

Elnézést, amiért ilyen hosszú lett, de nem tudtam rövidebbre fogni!

Édesanyám ma felhívott, és belekezdett, hogy jajj szegény nővérkémet (megint!) kirúgták. Idén ez már a második hely volt, ahol nem tűrték meg a stílusát. Arról is panaszkodott, hogy már nem tudja úgy támogatni az ő "édes kicsikéjét", ahogy korábban. Ez utóbbi számomra értelmezhetetlen, hiszen most készülnek venni neki egy családi házat Pesten, mivel a lakásban (2szobásban egyedül az ölebével) nem fért el.

Tudni kell, hogy én két helyen is dolgozom egyetem mellett, hiszen január óta már az egész albérletet, meg minden egyebet magamnak kell intézni. Korábban csak az ételről, és a rezsiről kellett gondoskodnom, a bérleti díjamat a szüleim fizették.

Anyám szerint én, az "életképtelen kölyke" igazán megtehetnék annyit, ha már képes vagyok fenntartani magam, akkor ne tegyek félre, hanem utaljam át a nővéremnek a megmaradt pénzt.

A probléma az, hogy nem azt kérte, hogy valamennyire segítsem ki az anyagilag megszorult testvéremet egyszeri alkalommal (nagyon meghúzva a nadrágszíjat ezt még meg tudnám tenni), hanem az, hogy konkrétan közölte, hogy havi 50, de inkább 70000-rel támogassam a testvérem normális (piszkosul túlzó) életmódját. Természetesen elutasítottam, hiszen nekem nem heti kétszeri fodrászra kell a pénz, meg az ötszázhuszonhétezredik márkás ruhára, hanem ételre, lakhatásra, és megtakarításra, ha esetlegesen beütne a krach ne teljesen üres zsebbel álljak a világban. Nem mellesleg a diákmunkákból alig valamivel többet kapok kézhez, mint amit szeretnének elkérni tőlem.

Ezt anya nem képes megérteni, és szerinte én egy hálátlan semmirekellő vagyok, aki még ennyit sem képes tenni a testvéréért, és teljesen felháborodottam közölte, hogy nem hiszi el, hogy lehet ilyen szemét a kisebbik gyereke, aki ennyivel sem hajlandó támogatom a nővérét. Én véglegesen az utóbbi mondatán akadtam fenn, mivel nem egyszer tartottam már a hátam a nővéremért, mégis én lettem a gonosz, mert nem költözöm ki az utcára azért, hogy neki jó legyen.

Jogosan háborodtam fel, vagy tényleg elvárható lenne a rendszeres segítségem?