Ebben az esetben kinek van igaza?
A történet nem rólam, hanem a húgomról szól.
A húgom most 20 éves, másodéves jogász szakos, a szüleinkkel él még.
Az egyetem kezdetekor a szüleink azt tanácsolták neki, hogy ez egy nehéz szak, ezért ne menjen el dolgozni, eltartják őt, koncentráljon csak az egyetemre. Ez így is történt. A húgom csak az egyetemre koncentrál, 4,9-es átlaga van, ő az évfolyam első, a tanulás teljesen kitölti az életét.
Azt még tudni kell, hogy heti 3 ezer zsebpénzt kap, ebből vesz bérletet, nagy ritkán, ha elmegy a barátnőivel valahova, azt is ebből fizeti, de igyekszik félrerakni ezeket a 3 ezreket, egyébként mindent apukánk fizet (eltartja, ruhára ő ad pénzt, ő adja magát a zsebpénzt is, ő fizeti a tankönyveket, stb.), a félretett pénzéből pedig a családtagoknak ad ünnepekre (szülinap, névnap, karácsony) sokszor több tízezres értékben ajándékot.
Apukánknak most hétvégén lesz a születésnapja, erre egy nagyobb ajándékot kap. Anyukánk megkérdezte a húgomtól, hogy mennyivel tudna beszállni. A húgom azt válaszolta, hogy sajnos most semmivel, mert másfél hete volt a nagyink névnapja, így most nincs pénze, de pár hét múlva, amikorra már tud gyűjteni, akkor utólag belead. Ezen anyukánk teljesen kiakadt, hogy mi az, hogy nincs pénze, ezt hogy teheti meg, nem szégyelli magát, hogy az apjának nem ad bele az ajándékába.
Én ma reggel megpróbáltam beszélni anyukánkkal, hogy adjunk mondjuk ő még heti 2 ezret neki, akkor lenne 5 ezre egy héten, abból kicsit jobban tudna gyűjtögetni. Ezen anyukánk teljesen felháborodott, hogy ő ugyan miért adna, ez milyen felfogás.
A kérdést azért teszem fel, hogy nektek mi a véleményetek, igaza van-e anyukánknak, ugyanis én a húgom pártját fogom, de lehet, hogy elfogult vagyok, mert én sosem jöttem ki anyukánkkal, 18 évesen el is költöztem otthonról.
Van felnőtt, egyetemi hallgató gyerekem, minden lehetséges támogatást, ösztöndíjat összeszed, nyaranta diákmunkázik, de ez messze nem elég az albérletre, útiköltségre stb, természetesen a többit én állom. Huszonéves fiatalnak szórakoznia, barátokkal, csajokkal találkozni is kell időnként, semmi gond nincs ezzel. eszembe se jutna, hogy a gyerektől a tőlem kapott pénz egy részét visszavárjam ajándék formájában, virágot mindenképp vesz, ezenkívül olyasmit kérek, amit ő jobban tud intézni, jobban ért hozzá, de az is előfordult már, hogy egy hétig minden házimunkát (főzést, tavaszi nagytakarítást stb. is beleértve) teljes egészében átvállalták a tesókkal, semmit nem kellett csinálnom. Sokkal jobban örülök az ilyesminek, mintha vesz a boltban egy akármilyen drága cuccot, nagyrészt az én pénzemen - ha vágyom valamire, elmegyek és megveszem, akkor tuti olyan lesz, amilyet szeretnék.
Neked adok igazat, kérdező, a hugi helyében megsütném az apu kedvenc tortáját (vagy ketten összefogva is csinálhatjátok) szépen/jópofán díszítve, vagy megfőzném a kedvenc kajáját.
Mint írtam, az enyém is, csak általában nem pénzzel, el se fogadnám, pláne nagy értékű cuccot. Ha anyuka rázni akarja a rongyot, vagy nem elég kreatív hozzá, hogy ne csak pénzért megvehető dolgokkal fejezze ki a szeretetét, akkor fizesse ki önállóan a cuccot.
Közös ajándékozásnál egyébként az az első lépés, hogy az ajándékozók megbeszélik, mi legyen a meglepi, nem úgy működik, hogy egyvalaki kitalál valami marhaságot, a többinek meg kötelező belefizetni a maga részét - ha akarja, ha nem.
Könyörgöm, utolsó, te nem tudsz olvasni?
"Anyukánk megkérdezte a húgomtól, hogy mennyivel tudna beszállni. A húgom azt válaszolta, hogy sajnos most semmivel, mert másfél hete volt a nagyink névnapja, így most nincs pénze,..."
Nincs megszabva, hogy mennyit. "Mennyivel tudna beszallni" - nem szállj már be 50 ezerrel.
Mindent elolvasva sem látok bele a hugica költségeibe, bizonyára ő ajándékozgat túlzottan, DE az ország tele van emberekkel, akik sok pénzből sem tudnak félretenni, ne várjuk már el, hogy már tanuló korában jó legyen benne. Persze, az lenne az ideális, de ez van. Valóban tudhatná, hogy jön az apja szülinapja is, bár lehet, hogy nem akart rá sokat költeni valamiért, ez még önmagában nem jelenti, hogy nem szereti, bár ha másnak máskor drágán vesz, az lenne logikus, hogy neki is, de ki tudja, milyen ötlete volt erre a szitura? A kötelező ajándékozásért nem vagyok oda.
Azokkal vagyok, akik szerint az anyuka vegyen drága ajándékot, akinek van fizetése, ne a lánytól várja el a zsebpénz visszaadását. S én elég nagy különbséget látok egy 31 éves ingyenélő és egy éltanuló eltartásában...
Anyád nem normális, a zsebpénz meg, amit a húgod kap,nagyon kevés.
Szuper testvéred van,nyugodtan fogd a pártját,igazatok van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!