Miért szeretik a szülők éreztetni a gyerekükkel, hogy a ház amiben a "megtűrt" gyerek lakik, az az övék? Ez olyan hatást kelt mintha egy alárendelt szerepben kellene mindaddig lennie, még el nem költözik otthonról.

Alap dolog a gyerek szuksegleteit biztositani, de az is alap dolog, hogy a gyerek tisztelettel viseltetik a szulo irant.

Majd ha lesz sajat lakasod/hazad egyszer, megtudod milyen nehez ezt elerni, elmondani.

Egyebkent ez csak annyit jelent, hogy amig a masiktol fugg, kiszolgaltatott helyzetben van, ezert nyilvan nem csinal azt amit akar.

Szerintem roviden osszefoglalhato annyiban, hogy majd ha tenylegesen tarsadalmi ertelemben is felnottel (= magad laban allsz, nem mastol fuggsz), akkor vindikald magadnak a felnottlettel jaro teljes jogokat.

Szerintem ezt inkább elkeseredésükben szokták már mondani a szülők, amikor nagyon nem bírnak egy öntörvényű, önfejű gyerekkel. Nekem még csak 5 éves a kislányom, de már most olyan szófogadatlan sokszor és próbára teszi a türelmem, milyen nehéz lesz majd 10 év múlva, bele se merek gondolni.

Azt nem érti meg sok gyerek, vagy fiatalkorú, hogy jobb esetben a szülő a legjobbat akarja a gyerekének. Nem parancsolgatni akar, hanem jó felé terelni, amit egy lázadó gyerek képtelen elfogadni.

Én a kis 5 évesemmel is mindent megbeszélek és kikérem a véleményét, nem helyette, hanem vele együtt döntök. Például felmerült, hogy jó lenne, ha rendszeresen eljárna valahova mozogni. Felsoroltam a lehetőségeket, úszás, torna, tánc stb. Táncolni szeretett volna, így elmentünk, beírattam, ami nekem havi 8 ezer forint és heti kétszer rohanok érte, viszem, várok, hozom haza, tehát nekem óriási szívás. Ha valami nem úgy történik, ahogy ő szeretné, akkor éppen azzal "zsarol", hogy nem megy többet táncolni. Hiába mondom, hogy nem velem szúrsz ki, nem jut el még hozzá.

Én megfigyeltem, hogy ez a téma sokszor olyan családokban fordul elő, ahol a gyerek már elmúlt 18.

Kiskorú esetén a szülő rendelkezik "felnőtt" jogokkal, és a gyerek mihelyst betölti a 18-at, azt képzeli és véli, hogy attól, hogy felnőtté vált, bármit megtehet. Na erre jön sokszor a válasz, hogy az én házamban azt tedd, amit mondok, stb, aminek azért van létjogosultsága, a gyerek érezze a határait, alkalmazkodjon és legfőképpen tisztelje a szüleit és úgy általában is a felnőtteket.

Persze előfordulhat kiskorúnál is ez a téma. A szomszédban az 5 éves gyerek bevágta a nappali ajtaját és közölte az anyjával, hogy nem mehet be, mert egyedül akar netezni. Ne erre jött a válasz, hogy engedj csak be, ezt a házat nem te építetted, hanem én.

A kérdésedben a megtűrt szót kissé furcsának találom, akinek csak megtűrt személy a gyereke, az nem szereti igazán, szerencsére a családok többségében ez nem így van, a szülők a lelküket is kiteszik a gyerekért.

Az alárendelt szerep viszont helyes fogalom ebben a témakörben, ugyanis a szülő-gyerek kapcsolat olyan szeretetkapcsolat, amely nem egyenrangú és egyenlő felekből áll, hanem alá-fölé rendelt viszony van. A szülő felelős a gyerekért és a gyerek szeretete pl. reakció a szülő szeretetére.

A te szüleid is hangoztatják ezt?

"Az ilyen felsőbbségrendűséggel küzdő szülők azért vállalnak gyereket, hogy nap mint nap megmutassák neki ki az úr a háznál?"

Apám pontosan ezt csinálta. Már általános iskolásként azt hallgattuk hogy semmirekellőek vagyunk, soha semmire nem visszük az életben, bezzeg ő. És folyton ezzel jött hogy ez az ő háza, nem a miénk, így ő háza úgy ő háza, ő építette, ő dolgozott érte, ő parancsol.

Általában az ilyen emberek azok, akik amúgy az égvilágon semmire nem vitték az életben, gyakorlatilag nagy senkik a társadalom számára, és ezért a családjukon élik ki a "kiskirály" szerepét.

Kezdjük ott hogy az "ő házáért" ugyanúgy dolgozott anyám is, sőt, már az építkezéskor is a barátok, rokonok segítettek, míg ő részegen döglött az árnyékban. Na megy azóta is 15-20 éve munkája nincs, pénzt csak segélyt kap, mellette masszív alkoholista. A kisujját nem mozdítottam meg mióta otthon van, de napi szinten a múltbéli tetteit hangoztatja.

Én is kaptam már kívülállótól hogy tiszteljem az apámat, hát ott dögöljön meg. Aki meg ilyet mond, az éljen le mellette 18 évet úgy, hogy napi szinten megkapja hogy "én vagyok az Atyaúristen". Azt sokan elfelejtik, hogy a tiszteletet kivívni kell, és a szülőnek is viszonoznia kellene.

Tulajdonképpen az ilyen emberek pont azt csinálják, mint az elborult agyú diktátorok. A család az ő kis diktatúrájuk, a család tagjai mind alattvalók, semmirekellők, és a ház az ő kis birodalma. És napi szinten kapod a propagandát hogy te semmirekellő vagy, lusta vagy, bezzeg a "dicső diktátor" maga a megtestesült tökéletesség. És pont úgy mint a legtöbb diktátor, a "hatalomra kerülésével" és a múltbéli "érdemeivel" foglalkozik, és az alattvalók örök hálával tartoznak neki mert ő tette a "birodalmát" azzá ami. És te mint gyerek, "kötelességed" parancsra ugrani ha a diktátor úgy kívánja.

Ezzel sikerült azt elérni, hogy felnőtt koromra elmeneküljek egy másik városba, és inkább éljek tök egyedül, mint egy ilyen "család" közelében. És egy évben 1-2x megyek "haza", azt is mindig megbánom, és lassan végleg elvesztem a kapcsolatot a "családdal", amit viszont nem is bánok.

Hát nálunk így működött az "én házam" dolog.

azért nem mindegy ,hogy milyen kontextusban mondják ezt a szülők.

hogyha pl a gyerek madárpókot akarna tartani, akkor teljesen jogos,hogy a szülők azt mondják neki, hogy majd a saját házában azt csinál amit akar, de amíg itthon lakik nem.

de tudom, hogy általában ezt a szülők sokkal apróbb dolgok miatt is mondják.. pl 17-18 éves koromban nem engedtek el találkozni a barátommal, jöttek azzal,hogy amíg az ő házukban lakok, addig az van amit ők mondanak.. aztán ők voltak a legjobban meglepődve amikor hamarosan tényleg elköltöztem otthonról.

szóval ilyen szinten szerintem nem kéne "uralni" a gyereket.

"ha már gyereket vállalnak akkor biztosítanak neki fedélt a feje fölé"

Persze!

Míg kicsik!

De egy 30 éves gyerek nehogy elkezdjen dirigálni az én házamban - nekem. És nehogy egyenlőnek érezze magát velem. Egyenlő majd akkor lesz, ha a saját házában lát vendégül engem. Akkor, ott náluk, én fogok majd alkalmazkodni a gyerekem és az ő kedvese elvárásaihoz.

Amúgy szerencsére nem vagyok ebben a helyzetben. Sajnos a környezetben viszont van sok ismerős, aki elfelejtette megfelelő teljesítmény leadására nevelni a gyerekét, és ezek az elkényeztetett fiatalok nagykorúságukra a fejükre nőttek a szüleiknek. Az egy dolog, hogy nem talál munkahelyet, de hogy még a házimunka alól is kibújnak, és egész nap a fecebook előtt ülnek, és kiszolgáltatják magukat, ez már érdekes.

Amikor panaszkodnak nekem a szülők, hogy könnyű neked, mert értelmes, dolgos gyerekeid vannak, akkor csak a vállamat szoktam vonogatni. Nekem addig volt nehéz, míg nem engedtem teljesen lelazulni őket, és dolgos felnőtté lettek. Ennek lett az a gyümölcse, hogy most könnyű.

Ti a könnyebb utat választottátok, és nem konfrontáltatok a gyerekkel sosem. Na ennek isszátok most a levét. Csak azt nem tudom, ha ti megöregedtek és meghaltok, a gyerekeiteket ki fogja eltartani. Mert sajnos életképtelen, kütyü-függő, képzettség nélküli senkik lettek.