Visszavettem anyámtól a karácsonyi ajándékát. Melyikőnknek volt igaza?
A lányommal csináltattunk anyukámnak karácsonyra egy fotóalbumot. Beletettünk családi fényképeket az elmúlt évekből, amin közösen vagyunk, vagy mi ketten a lányommal, illetve a lányom az apjával (mi elváltunk, de ők anyuval azóta is tartják a kapcsolatot ugyanúgy). Majd a napokban anyukám sírva felhívta a volt férjemet, hogy az albumban nincs kép a volt férjem jelenlegi barátnőjéről, pedig ő ugyanúgy szereti őt is, mint minket, a lányát és az unokáját! Megkérte az exemet, hogy odaadja neki az albumot, tegyen már bele fotókat a nőről.
Amikor ezt megtudtam, nagyon rosszul esett, fogtam magam és visszavettem az albumot tőle, mondván, hogy nézegesse annak a nőnek a képeit, ha annyira szereti. Ő meg persze kiborult és én vagyok a hülye meg a rosszindulatú, hogy nem értem meg, hogy neki ők is ugyanolyan fontosak, mint mi.
Kinek volt igaza?















Anyadnak vmi baja van, legkozelebb beutalot kuldj neki egy korhazba. A valaszolok azon resze aki meg egyetert a mamival nyugodtan mehetne utana. Beteg dolog ez.
Ameddig bocsanatot nem ker, sz.rd le.





Fényképet általában azokról őrizgetünk, akit kedvelünk. Anyád, gondolom, kedveli a volt férjedet és az új nőjét is. A szimpátiát és a szeretetet jó esetben egyáltalán nem érdeklik a rokonsági fokozatok és a más effajta baromságok. Az emberek, ha igazán kedvelnek valakit, akkor önmagáért kedvelik, nem pedig attól függően, hogy milyen helyet foglalnak el a rokonságban. Ilyenkor jön az, hogy rokont, családtagot nem válogathatunk meg, barátokat igen. Téged, gondolom azért szeret az anyád, mert a lánya vagy. A volt férjedet és a barátnőjét meg szereti annak ellenére, hogy nincs köztük vérségi kapcsolat - saját maguk miatt.
Anyukád helyében azt a megjegyzést biztosan megtartottam volna magamnak, hogy annyira szereti őket, mint téged, még ha így is van. Inkább nyugodtan és nem sírva, kértem volna tőlük képeket és szó nélkül beleragasztottam volna az ajándék albumomba, amivel ha bármit is csinálok, az az én dolgom lesz.
Anyukád azzal barátkozik, akivel csak akar. Szíve-joga megvan hozzá.










Az ajándékot visszavenni gyerekes dolog, de ettől és mindentől függetlenül én megértelek, valóban nem normális anyád viselkedése.
Lehet tartani a kapcsolatot, meg jóban lenni, de ezt kihagyhatta volna, bolond és sértő húzás volt a részéről.
(Én 3 éve hagytam el az exem, 10 éves kapcsolat után, nekünk is van egy lányunk. Az exem láthatásoknál elviszi a gyereket, de mióta külön vagyunk, az anyját 1x se láttam, az apját 1x, mikor eljött a lányom egyik évzárójára, és ennyi. Nem mondom, hogy ez a normális, de nálunk így alakult.)





Az ajándékod miatt legalább kibújt a szög a zsákból.
Édesanyád tarthatja a kapcsolatot a volt férjed jelenlegi barátnőjével is helyetted, én ezt ajánlanám a figyelmébe a helyedben.





Az anyja helyében én tartanám is. Ha nem tetszik, lehet duzzogni a sarokban, az mindenre megoldás.
És marhára szégyellném magam, amiért ilyen érzelmileg éretlen, önző, hisztis, manipulatív kis pitsát sikerült felnevelnem.





Nem találok szavakat!
Ez a viselkedés anyud részéről KRITIKÁN ALULI...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!