Miért tartják állandó lelki terrorban a vallásos szülők a gyerekeiket?

Hiába mondod kedves "úgy akarják nevelni a gyerekeiket is" válaszoló,hogy nekik ez a normális.

Ha az ember hisz valamiben higgyen.De miért kell a gyerekre rákényszeríteni?

Attól,hogy a szülő vallásos még megoszthatja ezt a gyerekével.Bemutathatja neki ezt a "világot",és majd a gyerek eldönti,hogy neki ez szimpatikus e vagy sem.

Az,hogy valaki a saját vallásából,világnézetéből családi eseményt csinál az önzés.

Én sem kényszerítek senkit a saját hobbimra.

Kötelező templombajárás is inkább annak szól,hogy meglássa a "pap" meg a "mari néni,aki odajár",hogy a gyerekeimet is erre nevelem.

Mellesleg a gyerekek marha stresszesek.Még vasárnap is keljenek fel korán csak,mert a szülőknek ez a dilije?

Amúgy meg a hit nem templomból áll,otthon is hihetsz,és elmélyedhetsz a nagy vallásosságodban.

Ha valaki társasági eseményt csinál a hitből,az már nem a hitről szól.

14-el egyetértek, ez nem vallás kérdése. Kérdező, szerintem általánosítasz, mert oké, hogy vannak itt olyanok, akik panaszkodnak, hogy a szüleik rájuk erőltetik a vallást, de ebből ne általánosíts.

Szóval nem azzal van a baj, hogy a szülők vallásosak (amit azért tartok fontosnak kiemelni, mert a kérdés eléggé manipulatív módon ezt sugallja), hanem azzal van a baj, hogy vannak szülők, akik azt hiszik, hogy ami nekik jó, azt kell a gyerekeiknek is csinálni mindenáron, és nem képesek felfogni, hogy minden embernek más a jó, ami a szülőknek fontos, az lehet, hogy a gyereknek kín.

Most, hogy ennek a dolognak mi a tárgya, az mellékes. Van olyan szülő, aki a vallást erőszakolja a gyerekre, van, aki a hivatását, van, aki a sportját. De ezekért a dolgokért nem a vallás, hivatás, sport, hobbi stb. a hibás, hanem a szülő, aki nem látja be, hogy a gyerekének saját élete van, saját vágyakkal, célokkal, világnézettel.

És egyébként is, egy gyereket lehet vallásosan nevelni (vagy akárminek nevelni), semmi rossz nincs ebben, a szülőnek is megvan a joga, hogy olyan nevelésben részesítse a gyerekét, amiben akarja. De az a leginkább célravezető nevelési szempontból ilyenkor, ha a gyerekben kialakul ez iránt egy igény. Ha a gyerek maga látja be, hogy erre neki szükség van (de nemcsak a vallás, hanem akármivel kapcsolatban igaz ez). Ha viszont nem látja be, akkor az erőlködés felesleges a szülők részéről, csak az ellenkezőjét éri el a szülő. Tehát a jó nevelő az, aki eléri, hogy a gyerekben kialakuljon egy igény, hogy saját maga miatt tartsa fontosnak az adott dolgot. De ha csak kényszerít a szülő, az nagyon rossz. És az a baj, hogy sokan ezt nem fogják fel, és erőszakoskodnak.

Engem vallásosan neveltek. Egyszer se kellett templomba mennem ha nem akartam, se kukoricán térdepelve imádkoznom esténként, se erényövet hordanom 18 éves koromig.

Helyette megtanították nekem saját példán, filmeken, könyveken (értékes alkotásokon, nem valami szektás szutykon) keresztül, miért is szép az élet, és miért kincs a másik ember. Innentől már csak egy lépés volt, hogy "megtaláljam" Istent, ami számomra még mindig nem merül ki a miatyánkok mormolásában, de ezt hagyjuk is.

Mindezt csak azért írtam le offban, mert szerintem azt bizonyítja, hogy tiltással és parancsokkal senkit nem lehet "megtéríteni". (a középkorban - és néhány helyen napjsinkban is - az életüket adják az emberek a nézeteikért, és a gyereknek is vannak saját gondolatai, hiába kicsi)

"Ha az ember hisz valamiben higgyen.De miért kell a gyerekre rákényszeríteni?"

Én úgy gondolom, hogy természetes az, ha a szülő a saját értékrendje szerint neveli a gyerekét. Miért is nevelné mások értékrendje szerint? A vallásos szülőnek az a természetes, hogy arra nevelje a gyerekét, amiben ő hisz, amit ő lát helyesnek.

A vallás nem hobbi. Világnézet, értékrend, erkölcsi normák és talán életmód is. Főleg ott ahol összetartó, aktív, vallási közösségek vannak.

Mi nem vagyunk vallásosak. Így természetesen nem vallásos szellemben neveltem a gyerekem. De pont ezért találom normálisnak, hogy a vallásos szülő a saját elvei szerint teszi ezt.

A kényszerítés viszont más dolog. A gyerek egyszercsak felnő, és kiderül, másként gondolkodik, mint a szülei. Itt már rugalmasnak kell lenni. És a mélyen vallásosak sajnos nem azok. Nem értik, hogy a hitet nem lehet rákényszeríteni senkire.

Én nem tudom, hogy azért voltam rugalmas, mert nem hiszek, vagy csak mert ilyen a természetem. Ugyanis a saját gyerekem úgy 12 évesen közölte, hogy vallásórára akar járni. Meglepődtem ugyan, de nem tiltakoztam. Ha menni akarsz, rajta. Egy évig járt, aztán közölte, hogy mostmár elég volt neki. Ezt is tudomásul vettem.

amit leírtál, kedves kérdező, jelenséget, egyszerűen csak az irányításról szól. Sikertelen, megkeseredett emberek, akik az arroganciába menekülnek és annak is a vallásos fajtájába, hogy különbnek, jobbnak érezzék magukat. Kiválasztottsággal ruházza fel őket, mivel nem kisebbhez, mint magához az Istenhez tartoznak... ő szerintük. Mindenki más szar ember. A gyerek is, ha nem magasztalja fel a szüleit.

Érdemes elolvasni Lk. 18:8-14 -et (aki nem érti. Lukács evangéliumának 18. fejezetéből a 8-tól 14-es bekezdésig)