Bántalmazott gyerekeknek lehet normális felnőttkora?

Sajnos a családunkban nincs senki, aki ne lett volna drogfüggő, alkoholista, ne kezelték volna a zárt osztályon, vagy ne lenne simán szadista.

Apukámat verte az apukája, szóval ő meg engem. Ez még elviselhető volt, a lelki megalázások azonban már kevésbé. Már kislánynak is szép voltam, bár nem hasonlítottam a szüleimre.

Apukám ezt utálta, kiskoróta qrvának tartott, és mindig bele volt betegedve, hogy csinos vagyok. Ha ütött, akkor mindig az arcomat, igyekezett valamibe beleverni a fejem, így sokszor jártam beszakadt szájjal.

Mindig ok nélkül kaptam a büntetéseket, veréseket, és általában a legváratlanabb helyzetekben (utcán, eseményeken, rokonok előtt...).

Egy idő után ez összezavart, hogy mikor van büntetés, és mikor nincs, ezért akkor is rossznak éreztem magam, ha épp semmit nem csináltam, senki sem bántott.

Nem tudtam kezelni ezeket az állapotokat, ezért gyakran tettem magamban kárt (főként az arcomat vagdostam, mert úgy gondoltam, azért utálnak a szüleim, mert szép vagyok). Ez olyan 8-12 évesen volt.

Azóta nem élek otthon, és rendben vagyok, nincsen semmi fizikai nyoma a történteknek. Az egész onnan jött, hogy a párom kérdezgetett, én meg elmeséltem neki, és ő megjegyezte, hogy kezd félni tőlem, és ez nem esett jól.