Bántalmazott gyerekeknek lehet normális felnőttkora?
Sajnos a családunkban nincs senki, aki ne lett volna drogfüggő, alkoholista, ne kezelték volna a zárt osztályon, vagy ne lenne simán szadista.
Apukámat verte az apukája, szóval ő meg engem. Ez még elviselhető volt, a lelki megalázások azonban már kevésbé. Már kislánynak is szép voltam, bár nem hasonlítottam a szüleimre.
Apukám ezt utálta, kiskoróta qrvának tartott, és mindig bele volt betegedve, hogy csinos vagyok. Ha ütött, akkor mindig az arcomat, igyekezett valamibe beleverni a fejem, így sokszor jártam beszakadt szájjal.
Mindig ok nélkül kaptam a büntetéseket, veréseket, és általában a legváratlanabb helyzetekben (utcán, eseményeken, rokonok előtt...).
Egy idő után ez összezavart, hogy mikor van büntetés, és mikor nincs, ezért akkor is rossznak éreztem magam, ha épp semmit nem csináltam, senki sem bántott.
Nem tudtam kezelni ezeket az állapotokat, ezért gyakran tettem magamban kárt (főként az arcomat vagdostam, mert úgy gondoltam, azért utálnak a szüleim, mert szép vagyok). Ez olyan 8-12 évesen volt.
Azóta nem élek otthon, és rendben vagyok, nincsen semmi fizikai nyoma a történteknek. Az egész onnan jött, hogy a párom kérdezgetett, én meg elmeséltem neki, és ő megjegyezte, hogy kezd félni tőlem, és ez nem esett jól.
Amit még hozzátennék, egy ember akkor nyúl az önvagdosáshoz,önbántáshoz,amikor az érzelmi fájdalom már annyira elviselhetetlen,hogy csakis fizikaival tudja megszüntetni.
Nem a te hibád, ne hibáztasd magad!
Utolsó! Te, aki életképtelennek nevezed az ilyen embereket....
Szívből sajnálom,hogy nem éltél át annyi borzalmat,mint egy ilyen ember. Akkor megértenéd, miért nem képes egy ilyen ember a normális életre,és talán jobban tisztelnéd,nem pofáznád a hülyeséged. Miért kell ilyet mondani arra,akit megnyomorított az élet!?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!