Az öcsém túl durván rendezi le a vitákat a szülőkkel és nem is kér bocsánatot mert úgy gondolja neki van igaza?
Van egy barátom és mostanában szinte minden hétvégén nála alszok(én 21 a barátom 23éves) emiatt lett is egy vita közöttünk és anyukám között, nem éppen kedvesen fejezte ki magát és a vita felénél ért haza öcsém az iskolából majd a szobájába menet csak ennyit mondott a vita lezárásaként "Már felnőtt ember ha tetszik ha nem már azt csinál amit akar és ez ellen nem tudol semmit se tenni gyerektervezés,házasság és összeköltözésnél tartanak ne avval legyél elfoglalva, hogy minden hétvégén dugják a lányod hanem segíthettél nekik" a végére meg még nevetve hozzátette "a végén még csak engem hív a családból esküvőre és hogy esne az neked" ez rosszul eset anyának,
így a vita köztem és anyukám között lezárult, de így most meg az öcsémmel veszekszik aki mindig kifejezéstelen arccal néhány szóval elintézi, hogy vége legyen a vitának és neki legyen igaza és néha elég durván képes elmondani a tényeket és ha komolyan meg is sérti a szüleink érzéseit akkor se kér bocsánatot.Többször is megkértem már hogy legalább azért kérjen bocsánatot mert elég durván mondta el a dolgokat mindezt úgy mint ha olyan természetes dolog lenne mint a levegővétel, de erre mindig csak annyit mond nincs miért bocsánatot kérnie neki van igaza.Szóval mivel tudnám rávenni, hogy ha igaza is van legalább bocsánatot kérjen, mert így mindenkit eldob akivel jóba van erre is csak annyit mondott, hogy gyakorlatilag lehetetlen, hogy mindenki megutálja és ne hasonlítsam a lányok és a fiúk közötti barátságot egymáshoz mert a lányok már egyforma körömlakk színért összevesznek és több évig nem beszélnek ellenben a fiúk egyik percbe még verekednek de következőbe már mint ha semmi se történt volna.
Mennyi idős az öcséd?
Életre való a kölyök,nem egy hülye gyerek,az biztos.
Itt nem is vele van igazán a gond, inkább anyukáddal,aki elég sötét, már ne haragudj.
21 éves vagy,felnőtt ember.
A testvérednek teljesen igaza van,anyukádat kellene észhez téríteni.
Mondmeg az öcsédnek, hiába van igaza,akkor is az anyjával beszél,adja meg neki a tiszteletet.
Elég fárasztó lehet a testvérednek, ha állandóan neki van igaza,aztán semmibe veszik,mert "ő a kicsi".
Szerintem van elég intelligenciája, mond el neki,tolerálnia kellene mások véleményét, lehetőleg emberi hangnemben.
Mondjuk lehet én is agresszív lennék,ha hülyékkel lennék körülvéve...
#1 Igazad van.
Kérdező!
Mi lenne,ha az öcséd mellé állnál néha a vitában,ha teljesen egyértelmű, hogy nem mond butaságot.
"Már felnőtt ember ha tetszik ha nem már azt csinál amit akar és ez ellen nem tudol semmit se tenni gyerektervezés,házasság és összeköltözésnél tartanak ne avval legyél elfoglalva, hogy minden hétvégén dugják a lányod hanem segíthettél nekik"
Már nem azért, de mit siránkozol, mikor megvédett téged? Anyukád az, aki nem normális, 21 éves vagy, felnőtt nő, ha minden jól megy, pár év, és nagymama lesz belőle, ideje felfogni, hogy nem 10 éves vagy... Öcséd szókimondó, ez van, ilyen a személyisége, fogadd el, és örülj, hogy kiállt melletted...
N
Öcséd határozott, megmondja a véleményét, ez jó, ez kell, annyi az elnyomó szülő. Téged is inkább behódolónak gondollak az írásod alapján.
Az meg, hogy nem tűnik fel, hogy az öcséd ebben a szituációban téged védett, és még neked áll feljebb...hát no comment.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!