Menyire igaz, hogy egy idős szülőről vagy nagyszülőről kötelessége a saját gyerekének gondoskodnia? Mennyire, milyen szinten? Megoldás-e az öregek otthona?

Gondoskodni fogok a szüleimről, nagyszüleimről ha szükségük lenne rá.

Soha nem dugnám őket öregek otthonába, csak ha már olyan a helyzet, hogy speciális segítség kell és nem megoldható, hogy ők jöjjenek házhoz.

Remélem soha nem lesz erre szükség, és szép öregkoruk lesz, anélkül, hogy annyira lerobbannának, hogy a mi segítségünkre szorulnak.. Viszont ha mégis így adódna, akkor magunkhoz költöztetném őt/őket. Kibővítenénk a házat, létrehozva nekik egy lakrészt és ott lennének velünk, a közelünkben.

Ez nagyon nevelésfüggő.

Én pl habozás nélkül támogatnám a nagyszüleimet (jó, magamhoz nem venném őket, mert náluk él az a szemlélet, hogy a nőknek kuss a neve, a férfi nem főz, csak a nő takaríthat stb), de anyagilag és látogatásokkal (takarítás, bevásárlás stb) simán, akkor is, ha ők vidékiek, én meg Budapesten élek.

Szüleimet nem. Ők se álltak mellém soha, apámról az az első emlékem, hogy falba rúgja a fejemet, anyámról meg hogy szíjjal veri a hátam. Nem, én ezen még nem tudtam túljutni, megbocsátani meg pláne :)

Egyébként: nagyszülők neveltek, nem ők.

Nem tudom ki hogy van ezzel, de szerintem szép ez az elv, hogy a visszaadni a gondozást, de véletlen sem ugyanaz.

Ha azt nézzük, hogy pl. 30 évesen szül valaki egy gyereket, és 70 évesen leesik a lábáról, akkor a gyereke 40 éves (Ha húsz évesen szülte, akkor 50) Nekem pl. már 30 körül kezdődtek a derékproblémáim, és nem ugyanaz pelenkázni, fürdetni egy 3-8 kilós csecsemőt, mint adott esetben 60-80 kilós idős embert (vagy akár még több is lehet). Vagy egyszerűen felállítani őket, ha elestek. Ezen kívül egy gyereknél látod a végét, vagy ha anyagilag nem megy az otthon maradás vele, akkor akár már 6 hónapos kortól be lehet adni bölcsibe, de olyan másfél két év körüliként már tuti beveszik és mehet az ember dolgozni vissza.

Egy gyereknek egyre nyílik az értelme, de egy demens idős ember egyre inkább leépül és a puszta demenciába még senki nem halt bele, ezért akár (bármilyen csúnyán és szívtelenül hangzik) 15-20 évet is elélhet úgy, hogy kínszenvedés vele az élet, egyszerűen beleroppan, aki gondozza, mert egyre kevésbé ért meg bármit a világból, viszont mivel méretre ugyanakkora marad, ezért egyre nehezebb vele bánni, segíteni, emelni.

Van ismerősöm, aki 15 éve gondozza a testileg aránylag egészséges 95 éves apját. A 15 évet úgy kell érteni, hogy azóta él vele. Előtte naponta háromszor járt hozzá biciklivel a szomszéd faluba, de 80 évesen már tényleg olyan szinten volt, hogy nem lehetett magára hagyni. A nő már 66 éves, tele egészségügyi problémákkal, amiket egyszerűen elhanyagol, mert az is csoda, ha valakit tud szerezni, aki addig figyel rá, míg járóbeteg szakrendelésre elmegy, az, hogy a kórházba befeküdjön, álom. Csak mindig látom itt, hogy azt mondják, hogy otthonra szerezzenek ápolót, mintha az így menne. Biztos nagyban függ attól, hogy hol él az ember, mert van ahol egy-egy napra is alig találni valakit, aki vállalja, nem még állandóan. Testvérei - akik még élnek - nem segítenek neki, mind csak azt fújja, hogy ő kapja a nyugdíját, mit panaszkodik. Az ember bele se gondol, hogy mit kell az ilyeneknek kiállni, csinálni.

Meséli egyszer, hogy pl. éjszaka, mikor leesik az ágyról már nem is bírja felsegíteni, az a legrosszabb, mert éjjel segítséget se tud kérni senkitől. Nappal legalább szalad a szomszédba. Azt mondta, volt, hogy úgy esett el, hogy nem tudták kinyitni a szobaajtót, mert előtte volt. Pelenkát nem tűr meg magán, de ha nincs rajta, akkor folyton bekakál az ágyba. Hiába nem beteg, magatehetetlen, szellemileg azon a szinten van, hogy nem működik együtt, csak kevéssé és ritkán, egyszerűen nem érti, nem fogja fel mi van, ezért folyamatosan emelni, mozgatni kell, és egyszerűen baromi nehéz lehet...

Meg olyanokat mondott szerencsétlen, én őszintén sajnálom. Én nem csodálom, hogy van aki ezt nem vállalja. Egyébként én sem várnám el a gyerekemtől.

maximálisan a mellett voltam,hogy kötelességem gondozni az idős szülőmet a végsőkig.

de most egy olyan helyzetbe kerültem,hogy az egyik szülőm önveszélyesen és életveszélyesen önkárosító módon demenciás és nem tudom 0/24 felügyelni,hogy mikor milyen kárt tesz magában,aztán meg este járkálni hozzá a kórházba e miatt.

szőrnyű és önmarcangoló kérdés ez amit mostanában kell meglépnem ha azt akarom,hogy még pár évet éljen még akkor is ha ő már nem akar.

Normális esetben erre nem kell senkit kötelezni, mert aki szereti a szüleit, azt magától megteszi.

Aki nem akar gondoskodni a szüleiről, ott azért be kell látni, hogy a szülők is hibásak.

Az a szülő akinek kötelessége lett volna, de a gyerekéről nem gondoskodott, évekig le sem tojta az nem várhatja el, hogy a gyereke időskorában gondoskodjon róla, mert nem érdemli meg.

A rendszeres takarítás csak akkor, ha magatehetetlenek a nagyszülők. Az anyagi segítség teljesen helyén való.

Igaz a kijelentés akkor, ha a szülő tényleg gondoskodott a gyerekéről és nem ütötte, verte, bántotta évekig.

rendszeres takarítás,meg anyagi támogatás?

te miről beszélsz utolsó?

ezek nem terhek.

a végső fázisban pelenkázásról,az evésért ivásért való szüntelen könyörgésről és a fürdetésről van szó.

és a kérdés is az szerintem erre hajlandó lennél-e 0-24ben.