Anyám meghülyült a klimaxtól, vagy eleve nem volt normális?

23 éves lány vagyok, még itthon élek, de ha minden jól megy, már nem sokáig. Nem is bírnám ki sokáig. Anyám nem normális.

Kb. 18 éves koromig semmi baj nem volt, de onnantól egy állat lett. Akár szép ilyet mondani, akár nem. Az akkori barátom kollégista volt, csak hétvégén tudtunk találkozni, ahogy a szüleit is csak hétvégén látta, így értelemszerűen náluk voltunk. Én egész héten itthon voltam anyámmal. Kezdettől fogva hápogott, hogy mi az, hogy én ott vagyok "annál a f__zkalapnál" hétvégén, "mi a g__inek" vagyok én ott, költözzek oda, ha olyan jó. Persze terveztük is, hogy majd iskola után az lesz, amíg el nem tudunk indulni a magunk lábán, mert ott nagyobb volt a hely, de végül szakítottunk. Nekem lett egy másik párom, már 4 éve együtt vagyunk, ő se tetszett neki, mert van köztünk 10 év, és "mit akar az a vén sz_rf_szú tőlem"... Jelzem, a párom a kora ellenére úgy gondolkodik, mint én (vagy én úgy, mint ő, nem tudom), tökéletesen megértjük egymást. Vele is csak hétvégén tudok találkozni, nagysasszonynak az se felel meg. Ha itthon vagyok, nem szól hozzám, ha mégis, elvárja, hogy érdekeljen, hogy az ő előző munkahelyén a volt munkatársának a lánya rákos lett... Azt sem tudom, kiről van szó, de én vagyok a paraszt, meg az érzéketlen, hogy nem sápítozok. És ennél a szintnél magasabban nem tud kommunikálni. Ül a facebook előtt, és undorral közvetíti, hogy ez is hogy néz ki, ennek is milyen már az unokája, ez mekkora k_rv@, az mekkora cigány... Mert persze rasszista is. A pasijával együtt ők gárdisták, és bár hó végén már nekem kell az ő kajájukat is állnom (magamat tartom el, a rezsi harmadát leadom), de őneki azért kell 7-7 ezer forintért a kabát, meg az anyámkínja az egyenruhához... Horogkeresztes zászló az ajtón... Tegnap beszéltek a menekültekről. Én sem vagyok menekültbarát, de felfogom, hogy emberek ők is, háború elől jöttek, nem akar itt maradni, had menjen. Nem figyeltem minden szavukat, csak arra lettem figyelmes, hogy anyám ilyet szól, hogy "fúúúj, most képzeld el, ha egy ilyen hozzád érne... bleee..." - hát erre már nem tudtam mit mondani, csak egy undorodó tekintetet, és leléptem itthonról szó nélkül... Hogy lehet valaki ilyen? Dohányzik, én már nem, és elkezdett zavarni a szag, ahogy kitisztultam. Megkértem, hogy legalább az erkélyre menjen már ki - én ne ugassak bele az ő életébe, mit játszom az agyam... Így, szó szerint... Ha evés után nem rohanok szó szerint azonnal mosogatni, mert pihennék kicsit, akkor igénytelen és retkes vagyok. Ha nem teszem vissza a kicsit már piszkos, de munkába még tökéletes farmeromat a szekrénybe a tiszta ruhák közé, hanem pl. a székemre, akkor trehány vagyok és játszom az agyamat. Képes negyed óráig bámulni, és gondolkodni, mibe köthet bele. Rendszeresen csinálja. Beül a szobámba enni, megkérdezem, mit szeretne, azt mondja, semmit, és csak eszik, tévét bekapcsolja háttérzajnak, és bámul. Aztán 10 perc múlva elkezd szapulni.

Régen is cseszegetett, nem mondom, de ez az utóbbi pár év, ez már mindennek a teteje. Mint mondtam, hamarosan költözöm, így ezt nem kérem tanácsba, köszönöm. A kérdésem az, hogy létezik az, hogy valaki ilyen szinten meghülyüljön a klimaxtól? Vagy már eleve ilyen "értelmes" volt, és csak most bukott ki teljesen? Még csak 47 éves, de korán elkezdődött nála, nagyjából 18 éves korom körül, mikor az egész kezdődött.