Nem megoldás, de belefáradtam már ebbe, furdal a lelkiismeret de tehetetlen vagyok már?
A.) Beszélni az apával, hogy itt a gyerek élete a tét, ha van régi és friss kép, egymás mellé tenni, és sokkolni vele, akár a lányodnál is meg lehet próbálni.
B.) Megpróbálni a lányoddal javítani a kapcsolatot, közös programot szervezni pl. mozi, múzeum, vásárlás stb. és hagyni, hogy ő döntse el mit szeretne. Vagy kérd meg, hogy kísérjen el cipőt vagy ruhát vásárolni, mert nem kinéztél valamit, és nem tudsz dönteni, kíváncsi vagy az ő véleményére is.
Ha valamit nem úgy csinál, ahogy azt te szeretnéd, de nem életbevágóan fontos, akkor ne szólj érte. Ha volt olyan közös program, amit korábban szeretett, olyan dolog, amit közösen csináltatok, megpróbálni "elővenni". Ha azt látja, hogy nem szólsz mindenért, és lesznek kellemesen eltöltött percek/órák, akkor egy idő után talán közelebb enged, megnyílik. Ha valamivel nem értesz egyet vele, mond el ahogy te látod a dolgot, a véleményed, de hangsúlyozd ki, hogy a döntés az övé.Ne érezzen nyomást.
Szerintem egy 16 évesnél már nem megoldás a szigor, sőt azzal még jobban el lehet mérgesíteni a helyzetet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!