Nem megoldás, de belefáradtam már ebbe, furdal a lelkiismeret de tehetetlen vagyok már?

Apját Isteníti, engem utál. Akármiről próbálok vele beszélni, elutasító, "hagyjál már, ne nyagass, ne vagyok már gyerek, semmi közöd hozzá".Ez megy 3 hónapja. Én sokat dolgozom, nem vagyok itthon sokat, nem tudom ellenőrizni folyamatosan. Leülni, hogy együtt étkezzünk vagy beszélgessünk szinte lehetetlen, ha itthon vagyok ő bemegy a szobájába és egész nap gépezik vagy tanul(nagyon jó tanuló). Szorgalmasnak nagyon szorgalmas, segít amiben tud, háztartás, főzés, takarítás, szóval nem lusta.

A veszekedések szinte már mindennaposak, inkább nem is kérdezek már semmit, mert abból is vita lenne.

Pszichológushoz kértem menjünk el, nem működik együtt, ő nem bolond nem jön és kész, menj te-ez a válasza rá mindig. Sajnos én is érzem, hogy kezdem feladni már, kezdek belefáradni ebbe az értelmetlen harcba, pedig tudom, hogy nem szabadna.

Gyötör a lelkiismeret, hogy valamit nagyon elrontottam, rossz anya vagyok.

Köszönöm a válaszokat, de ez azért nem ilyen egyszerű.

16 éves már, nem tudok vele mit csinálni, ha nem jön, erőszakkal se tudom elvinni, hogy is vihetném?

Ha kihívom az orvost, az se jobb, még jobban elmérgesedik a helyzet.

Akik azt írták, hogy vidd el, hogy gondolták? Megkötöm és húzom magam után az utcán? vagy elaltatom és beteszem a kocsiba?

Tudja ő, hogyan kell kijátszani engem, és önmagát is, megnyitja a csapot, lehúzza a WC-t, bent hallgat zenét, szinte alig hallani, csak én már tudom, hogy ha megnyitja a csapot sokáig, akkor hánytatja magát.