Mit csináljak az apámmal?

Lassan 2 éve hogy meghalt édesanyám, szegény apámat nagyon megviselte 50 év boldog házasság után. Amióta egyedül van csak elvegetál magaban, látszik hogy nem érzi jól magát, s mindig megjegyzi milyen rossz így egyedül. Sokszor átjön hozzánk megnézni az unokáját, 5 percre lakik tolunk. Kb 10 percet van nálunk és mar megy is tovább, mint akinek annyi fontos dolga van, majd otthon ül egész nap. A lányomat nem érdekli a papa, levegőnek nézi. Engem ez nagyon bánt, ugyanakkor meg is értem, mert az alatt a 10 perc alatt elmondja csak nekem a mondanivalóját, közben osszepuszilgatja az unokáját (amit ő utal, mindig elfordítja a fejet), és mondogatja hogy " így szeretlek-úgy szeretlek", meg hogy "miért nem mesélsz semmit a pápának." Többször megjegyzi hogy az unokája szerinte nem szereti. Én erre mondtam neki, hogy ha idejönne és leülne vele 1-2 órát játszani, akkor a lányom is másképp viselkedne vele. Volt hogy ezt tette, és a lányom tényleg utána másképp viselkedett vele, mondta hogy jöjjön ujra játszani, meg marasztalta. De azóta megint ugyanazt csinálja, hogy benéz pár percekre, aztán panaszkodik. Mi nagyon ritkán járunk át hozza, mert én nagyon rosszul érzem magam ott, mióta anyukám meghalt. De nagyon rossz ez a kialakult helyzet, mert ő tudja mit kene tennie mint nagyapanak, de mégsem teszi, holott tényleg nagyon odavan az unokajaert. Nekem meg nagyon faj a szívem, mert közben sajnálom is ot. Szerintetek nekem mit kene tennem? Nem hiszem hogy a lányom a rossz természetű, amiért nem ugrik egyből a nyakába amikor megjön. Mit mondjak még neki?