Miért nem mutatja ki az apám, hogy büszke rám?

Mert gátlásos, nehezére esik beszélni az érzéseiről szemtől szemben, zavarba jön és ebbe a süket bratyizós-lesajnálós-poénkodós stílusba menekül. Valószínűleg ugyanezt a mintát látta a saját apjától.

Az enyém dettó ugyanilyen, de mióta rájöttem, mi van mögötte, nem zavar:-)

Szerintem nem lenéző, csak zavarban van. Az én apám is ilyen. Papám szigorú tanárember volt, mamám is hasonló habitusú, sosem mutatták ki felé az érzelmeiket, és ő sem tudja ezt tenni. Életemben egyszer öleltem meg, mikor összeesett, kórházba került, és onnan hazajött. Éreztem, hogy jól esik neki, de nem tudta kezelni.

Ő is másoknak dicsekszik velem, de engem egy kezemen meg tudom számolni, hányszor dicsért meg. Szerintem a te apukád is ilyen. Fogadd el, megváltoztatni nem fogod tudni, az a lényeg, hogy érezd, hogy szeret. És ha dicsekszik, biztosan szeret és büszke rád, csak sajnos ő sem tudja kimutatni.

Nos, nem biztos, hogy nem tudja kimutatni - lehet, hogy nem is akarja.

Anyám is ilyen volt, szemtől szemben soha nem dicsért, semmi nem volt jó, másoknak meg dicsekedett. Mikor megkérdeztem, miért nem dicsér meg soha semmiért, akkor közölte: nehogy elbízzam magam! Hát ez bejött: sokáig egy önbizalomhiányos roncs voltam, mindenben meggátolt, megakadályozott. Sokszor elgondolkodtam, hol tartana az életem, ha támogatott volna...

De arra jutottam, jó ez így, mert amit szerettem volna, azt majdnem mindent végül mégis megvalósítottam :-) Csak nagyobb küzdelemmel... (teher alatt nő a pálma :D )