Édesanyák, akiknek kollégiumos a gyermekük! Hogy viselitek, mikor csak hétvégente és ünnepekkor van otthon a gyermeketek?

Az enyém jól viselte.

Ha ez vígasztal, én egyházi gimibe jártam, 12 éve érettségiztem és 6osztályosba jártam tehát 13 évesen kerültem fel faluból a nagy Bp.-re. 6hetente lehetett hazamenni, ami azt jelenti h ebből minden második volt egy nagyobb szünet (őszi, Karácsony, stb), a köztes időkben pedig csak péntektől-vasárnapig. Amúgy szombaton is volt tanítás. Persze lehetett jönni látogatni a szülőknek, de nálunk a nehéz anyagi körülmények közt erre nem volt lehetőség. Nagyon sokat sírtam az elején de szuper kis közösség kovácsolódott össze. Szerintem ha hetente hazamehet a gyereked, az tökjó, megkérdezheted neki mire van igénye, mozi, cuki, stb. De ha nem az anyaság volt életed egyetlen legfőbb küldetése akkor elvileg hamar elszaladnak a köztes napok. És ezt most nem sértésből írom. :)

Én 4 éve vagyok koleszos, Anyukám a mai napig sír mikor hétfő reggel elindulok (én hétfőn járok vissza). Nagyon nehezen viselte, mikor először mentem, szerintem megszakadt a szíve.

Az elmúlt 18 évben azért éltem, hogy elérjem, a gyerekem megáll a lábán, képes önállóan, tőlem távol is boldogulni. Nem érdekel az üres lakás, csak az, hogy kitartó munkával elérte a célját és lehetősége lesz megvalósítani az álmát.

Nem világos, hogy középsuliba vagy egyetemre mész-e, de ha van idősebb tesód is, szinte mindegy:-) be kell vallanom, én élvezem, hogy nyugisan telnek a napjaim, mióta a nagyok csak hétvégén járnak haza, csak minden második-harmadik napon főzök, vásárlás ugyanígy, nincsenek haverok, örökös mászkálás stb. Várom a hétvégéket, mert azért hiányoznak is közben, hétvégén meg a vasárnap estét😀. Félreértés ne essék, nagyon jóban vagyunk, szeretem őket, jókat beszélgetünk, csak az én életstílusom már más, mint a huszonéves fiataloké, és élvezem, ha több időt fordíthatok magamra, a saját kedvteléseimre. Lehet, hogy anyudban is van egy ilyen érzés, csak nem akarja mondani neked, nehogy félreértsd és megbántson.

a lepontozás azt jelenti, hogy önző módon egy önállótlan anyuci kiscicáját kellett volna nevelnem, hogy örökre mellettem maradjon.

Szerintem össze kéne fognunk és kérvényezni, hogy töröljék el ezt a lepontozós rendszert mert felháborító...

6-ost nagyon bírom. szerintem ez egy egészséges normális anyuka hozzáállás. Vhogy Mo-n az anyaság azzal egyenlő hogy megszűnsz létezni és életed egyetlen értelme a mártírságban feloldódó szolgálat a gyerek és a család felé. Illetve van aki ezt személyes küldetésként éli meg, és a gyerek az egyetlen sikerélménye ami van. Aztán ha szegény gyerek függetlenedne, ott kezdődnek a gondok.. szóval szerintem a legjobb anyukák megtanulják kezelni a helyzetet ilyenkor, felfedezik újra önmagukat, rákapnak pár új szuper hobbyra, esetleg visszatér a romantika a házasságba... ne aggódj, amit tehetsz, hogy a koliból időnként bejelentkezel, felhívod telón, irsz emailt, küldesz fotókat a szobádról, magadról, leírod az élményeidet-akkor érezni fogja hogy nem veszített el :)

Az első időszak nehéz lesz a szülőnek és a gyereknek is , de aztán egy idő múlva felveszi az ember azt az életritmust , hogy csak hétvégenként látják egymást . manapság van telefon és igy minden nap lehet beszélgetni is , ami persze ha semmi gond nincs felesleges . Nem kell a gyerek nyakán lógni mert az neki is kellemetlen lehet . Az én fiam is messze volt tölünk kollégista , de a legnagyobb hóviharban is haza jött amikor voltak helyek , hogy buszjárat sem volt , akkor ott stoppal jött pedig mondtam neki , hogy egy hétvégét kibír hogy bent marad a kollégiumban , de hiányzott neki a családja .