7 éves gyerek még mindig nem alszik egyedül. Normális?

A húgomról van szó. Kései gyerek, 14 év a korkülönbség közöttünk. Egészen pici korában előfordult, hogy a saját szobájában, ágyában aludt, utána viszont szép lassan átszokott a szüleim ágyába. Nagyjából 2-3 éves lehetett, mikor már tartósan ott aludt velük, és én elkezdtem észlelni, hogy nagyon fáradtak, sokszor panaszkodtak is, hogy nem tudnak tőle aludni. Ekkor felajánlottam, hogy aludjon az én szobámban, vendégágyon a gyerek, amíg nem sikerül megoldani az átszoktatást. Most már úgy érzem, hiba volt.. Azóta eltelt kb. 5 év, és a testvérem nálam ragadt. Azóta már egy ágyban is alszik velem (21 éves vagyok). Pedzegettem a szüleimnek (főleg anyámnak), hogy jó lenne lassan a saját szobájába költöznie (nemrég felújítottuk neki). Én még suliba járok, nyáron dolgozom, nekem sem kényelmes, hogy egy hétéves szinte minden éjszaka összerugdos. Sokszor szó szerint keresztben fekszik rajtam éjszaka. Mikor pedig felhozom, hogy a barátom (évek óta együtt vagyunk) szeretne egyet nálam aludni (1-2 havonta egyszer fordul elő, mert néha elég nehezen oldjuk meg a találkozást), az a válasz, hogy ő mit csináljon, hova tegye a gyereket, ők akkor apámmal nem tudnak pihenni... Mikor erre azt válaszolom, hogy iskolás, és van saját szobája, (vagy csak itt alvástól függetlenül felhozom valamikor az átszokás-témát), akkor azt a választ kapom, hogy csak azért akarom, hogy ne aludjon velem, mert akkor a barátom itt tud aludni. Nagyon rosszul esik, úgy érzem, én segítő szándékkal vagyok feléjük, de az én kényelmem nem fontos senkinek, én alkalmazkodjak mindenkihez, amúgy is, minek lakok még itt. Most újra felmerült a téma, és megint azt szűrtem le, hogy csak nekem lenne fontos az átszoktatás, hiszen mindenki másnak nagyon kényelmes így. Már ott tartok, hogy én fogom átszoktatni a gyereket, pedig úgy gondolom, nem az én dolgom lenne, de nekem is szükségem van a magánéletre és a nyugalomra... Neki is érdeke, hogy ne egy nyámnyila, önállótlan felnőtt legyen belőle. Én reagálom túl?