Miért olyan nehéz megérteni, hogy attól hogy valaki elmúlt 18, még nem csinálhat akármit?

Az ilyen fiataloknál vagy sose voltak szabályok vagy a szüleik leszarták őket. Engem középsuliban még keményen fogtak (sötétedésig érjek haza, 9-ig csak úgy mehetek ha valaki értem jön, stb.), egyetemre kerülve megbeszéltük, hogy felnőtt vagyok, saját döntéseket hozhatok, hozok, ők támogatnak, mert jelenleg az a munkám, hogy tanuljak, alapozzam a jövőm, de mivel otthon lakom és az együttélés alapvető szabályai közé tartozik, hogy szólunk a másiknak, hogy merre járunk, mert törődünk a másikkal és így nem jön a meglepetés se, hogy 1 hét után a rendőrség kopogtat az ajtón, hogy találtak egy pár napos hullát, nem tűnt el innen valaki? Vagy 1 hét után tűnik fel, hogy mintha nem láttak volna... Tehát nem engedélyt kértem olyankor mikor mentem, mint gyerekként hanem helyzetjelentettem, hogy mennék ide-oda, kb eddig és néha megkérdezték, hogy kivel én pedig válaszoltam, mert nem volt vaj a fülem mögött. És ha nem esett egybe valamivel, akkor csak jó szórakozást kívántak. Ha igen, akkor vagy lemondtam a programot vagy szervezkedésbe kezdtünk, pl kiment a fejemből, hogy tesómat vinni kell egy versenyre, mert anyuék sokáig dolgoznak és nem tudják megoldani, akkor esetleg megkérdezték az osztálytársának szüleit, aki szintén ment versenyre, hogy tesómat is eltudnák-e vinni ha pl olyan programom lett volna, amit nem szívesen mondtam volna le. Tehát rugalmasak voltak. Emiatt sose éreztem tehernek vagy kényszernek a helyzetjelentést.

Pl. barátom most emiatt néha totál hülyének néz, hogy miért kérdezem meg, hogy neki is megfelel-e, hogy elugrok a barátnőkkel valamelyik hétvége este dumcsizni. Nagykislány vagyok és nem vagyok hozzá ragadva és menjek nyugodtan. Még nem teljesen sikerült egyeztetnünk, hogy nem engedélyt kérek hanem mennék és ő tervezett-e mást, amiről nem tudok vagy amire nem emlékszek?