Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Jogos szerintetek ha meg...

Jogos szerintetek ha meg szeretném szakítani a kapcsolatot a családommal mert 3éve csak igazságtalan dolgokba ütközök velük?

Figyelt kérdés
A sztori annyi, hogy 2.5éve minden percünk azon volt barátommal hogy külföldre kijussunk dolgozni, hogy saját talpra állhassunk, házat vegyünk, össze házasodjuk, ecetere. Közben végig vitáztunk a szüleimmel hogy milyen különlegesek vagyunk hogy nagymamám háza nem jó nekünk, pedig 10éves ház stb de mi kötöttük az ebet a karóhoz, mivel hogy az nekünk inkább hátralépés mint előre. Végül nem jött össze a nagy kiutazás, így mégis oda költöztünk mamámhoz. 1hónapig tartott a jó, majd mamám rájött mégsem szeret együtt élni velünk. Voltak ugyan anyagi gondjaink, de hamar talpra álltunk annyira pénzben 3hónap alatt hogy semmi pénzbeli támogatásra szükségünk nem volt. Amit kaptunk is azt nem mamámtól. Majd lassan alakultak a dolgaink, de a helyzet sosem volt rózsás, mert mindig volt találva bennünk hiba, bárhogyan is tepertünk, s mindezt úgy hogy a szemünkbe soha nem volt mondva semmi, mindent másod és harmad kézről tudtunk meg. A folyamatos irigységben éltünk, s minden arra ment ki hogy költözzünk el. Ennek boztosítékára méhészkedni kezdtünk, hogy jövőre tényleg el tudjunk menni, de az helyett hogy elégedettséget hozott volna, mégnagyobb ellenállásba ütköztünk, nehogy bele tudjunk kezdeni a méhészetbe. De mi mindig előre néztünk, úgy gondolkodtunk jönnek akadályok, de nem állhatunk meg. Pályázatot írattunk, amit meg is nyerünk valószínűleg. Persze szüleim ellenezték ezt is, mert mások szava biztosabb volt, mint maga a pályázati anyag dokumentumának elolvasása. Majd már mikor nem tudott mamám mit felhozni azt mondta anyukáméknak hogy ha ezen éven nem mi vesszük a téli tüzelőt nem maradhatunk, persze mi erről mit sem tudtunk. Mivel jövő év volt az ígért költözés ideje, mondtuk hogy igen, veszünk fát, jogos is. Erre, mi arra az udvarra ugyan nem vihetjük.Most őszig van időnk elköltözni, édesanyám pedig mamámat pártolja, mivel ő a 80éves anyukája. Én viszont ezt a helyzetet elfogadni nem tudom, mamámhoz nem szólok. Én mindent mentettem, végig nyaltam mindenkinek 2évet. Egy cent ránkköltése nem volt soha senkinek, mivel számlát, minden háztartásbani dolgot saját pénzből vettünk. Nem értem miért kapom ezt. :/
2015. jún. 25. 14:23
1 2 3
 11/21 A kérdező kommentje:
Mert Hollandia lett volna az úticél, raktári munka. 3helybeli ment ki, először ketten, majd mondták hogy tudnak ki vinni embert. Ment velünk által egy, aki 2éve velük dolgozik, de már nincs meg a baráti kapcsolat köztük kint, külön váltak útjaik. 5éve mikor kimenetek 5nap mentek dolgozni, meg sokszor szombaton túlóra volt. Most pedig egy héten 3 meg 4nap mennek, mert a diákokat támogatja jobban foglalkoztatni az ottani ország. Ezt a másik emberke is megerősítette hogy sajnos így van, ő is 1évig marad még a hitelét törleszti itthol. Mikor ki akartunk menni velük még megoldható volt hogy az albérletükbe egy szobát adnak nekünk, míg nem találunk más helyet. Azóta a helyzet végett átköltöztek kisebb helyre. Munkásszállóra 5nemzetiséggel osztozni a fürdőn konyhán nem akaróztunk. Külön bérletre kaucióval meg nem futotta volna.
2015. jún. 25. 15:22
 12/21 anonim ***** válasza:

Értem, így nehéz...A méhészkedés ilyen háttérrel, amit írtál, jó ötlet, a családdal kapcsolatban: azt gondolom, nem rosszindulatból mentek a dolgok így, hanem egyszerűen ismerethiányból. Ők annyit láttak, hogy nektek nem felel meg az ő életformájuk, kapaszkodtok, de mégse mentek semmire, rájuk meg nem hallgattok, amikor jót akarnak nektek.

Nem szakítanám meg örökre a kapcsolatot, legfeljebb pihentetném, míg be nem indul az üzlet. Ha megmutatjátok, hogy képesek vagytok boldogulni, még ha nem is úgy, ahogy ők gondolták, normalizálódni fog a kapcsolat is. Vannak, akik türelmetlenek, nem értik, hogy évekbe telik egy vállalkozás felépítése, és addig csak viszi a pénzt, nem hozza. A szövegelés pedig minden nagy famíliában megy, hol jobban, hol kevésbé, nem kell ezt nagyon mellre szívni. Remélem, mamádnál azért a méhészkedés mehet (már csak ezért se kéne örök haragot tartani), sok sikert kívánok nektek!

2015. jún. 25. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/21 anonim ***** válasza:
73%
Hány éves vagy? A fogalmazásod annyira kürölményeskedő, hogy alig lehet kibogozni, hogy mit is akarsz. Volt találva bennünk hiba????...stb.... Nem értem miért költöztetek a mama nyakára, elég nehezen kibogozható az egész. Mi a kérdésed?
2015. jún. 25. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 A kérdező kommentje:
Sajnos nem engedi a méheket sem magához lerakni, azt is hónapokig rendezgette hogy ne tegyük oda, mostmár hogy ősszel költözünk nincs is értelme. Addig ment míg be nem vetette "véletlenül " a kertnek azt a részét is ahová a méhek lettek volna lerakva, mondván nem baj hogy így lett, majd kikapáljuk azt a 25méternyi kukoricát.
2015. jún. 25. 16:01
 15/21 anonim ***** válasza:
Nem tudtok ott helyben egy kisebb házat bérelni? Vagy legalább kertet?
2015. jún. 25. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/21 A kérdező kommentje:
Nem a lakhatás a fő probléma, 4településre van tőlünk egy város, párom ott dolgozik, hátha idővel nekem is kerül ott munka. Jelenleg helyben dolgozom, veszek búsz bérletet, megoldjuk valahogy. Csak rosszul esik hogy mi mindent mehettünk ,mégis ki vagyunk rakva, holott jövő évben mosolyogva is meg lehetett volna oldani a dolgot. Az hogy mi volt bennünk a hiba? Hát pl ezek: ha heti 2adag ruhát mosok az rengeteg, pedig számlákat mint írtam mi álljuk de nem tehetjük meg hogy a párom fizikai munkát végez, van hogy a földön csúszik. Dettó ez van hogy minden este zuhanyzunk, reggelente mosakodunk, meg meleg vízben mosogatok. A szemetesünket szét válogatja. A szobánkba bejárkár, kutakodik. A kertben saját zöldségesünk krumplink van, de ahová vetni akartunk legnagyobb rész, hirtelen legyomírtóztatta, pedig előző nap meg előtte 3 alkalommal megbeszéltük hogy vetünk a területre. Arra hivatkozott hogy gyomban volt a kert, pedig 3x!kapáltam meg az egész kertet, s a gyomírtózott területen 5szál dudva volt! És stb.
2015. jún. 25. 17:28
 17/21 A kérdező kommentje:
Írtam azért mentünk oda, mert eleinte nem volt pénzünk albérletre.
2015. jún. 25. 17:30
 18/21 anonim ***** válasza:
Úgy értettem, hogy a kaptároknak telephelyet bérelni. Nagyon sokba kerülne? Vagy ez benne van a pályázatban, kaptok rá várhatóan tőkét?
2015. jún. 25. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 A kérdező kommentje:
Persze, ha nyerünk kapunk rá elég tőkét, csak a pályázati pénzt leghamarabb decemberben utalják nyertes pályázat esetén. Értem amúgy hogyan értetted, csak előtted kérdezte valaki hogy miért költöztünk oda :)
2015. jún. 25. 18:32
 20/21 anonim ***** válasza:
10%
Most erre mit vársz? Egy öreg idióta a nagyanyád, öregségére meghülyül a legtöbb ember. Van aki nem ennyire, van aki még jobban. Ezzel te nem tudsz mit kezdeni , csak tűrni amig tudsz és ha itt az idő akkor leléptek. Ennyi, amibe belefogtatok nem hülyeség sok sikert kívánok hozzá , remélem mihamarabb saját lábra tudtok állni és akkor nem kell eltűrnöd a hülyeségeit.
2015. jún. 27. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!