Más is túlzásnak tartja az ilyen szigort?
Szerintem is túlzás.
Meg egészségtelen is, hogy bezárnak a lakásba és még egy strandra sem mehetsz el.
Ha gondjaik vannak a jegyeiddel, akkor ezzel korábban kellett volna foglalkozni. Pl. tanulhattak volna veled, vagy kereshettek volna valakit, aki tud neked segíteni.
Szerintem érthető!
Én is diák vagyok és meg értem a helyzetet csak neked akarnak jót a szüleid. Gondolj bele ha most el rontod ezeket az értékes éveket mi lesz később! Mehetsz majd takarító néninek vagy WC-s néninek netalán tán utcaseprőnek.Figyelj nem éri meg ez a játszma. Tessék szépen tanulni és hidd el csak jót akarnak neked a szüleid!
Fel a fejjel és tanulás! :)
Jaj, hagyjuk már ezt a hülyeséget, hogy ezek a legértékesebb évek, ha most nem tanulsz jól, akkor már csak vécés néni lehet belőled... :D Mondom ezt úgy, hogy 4-5-ös tanuló voltam középiskolában és nemsokára befejezem a főiskolát.
Igen, jól kell tanulni, hogy később el tudd dönteni, mit is akarsz kezdeni az életeddel, de ezt nem a jegyek fogják meghatározni. lehetsz úgy 3-as tanuló, hogy mindent értesz, és tudod, mit is csinálsz, valamint lehetsz úgy is kitűnő, hogy csak bemagolod a szövege. A jelenlegi oktatási rendszer legnagyobb hibája, hogy nem a valódi tudásra kíváncsi, hanem arra, mennyit tudsz visszaadni a leadott anyagból.
De, hogy a kérdésre is válaszoljak...
Akár igazi akár kamu a kérdés, az ilyen szülők nem normálisak. Ezzel semmi mást nem érnek el, csak fáradt lesz a gyerek a szeptemberi iskola kezdésre, és még jobban le fogja rontani a jegyeit. Egyébként meg mindig az első év a legnehezebb, hiszen teljesen új élethelyzetbe kerültél, persze, hogy romlottak a jegyeid, de ez majd javulni, amint belerázódsz. Ajánlom a szüleidnek, hogy nézzék meg a kérdésre érkezett válaszokat.
Ez egy nehéz kérdés, és rajtad nem segít, ha mi leírjuk, hogy túlzás a szigor.
Az első és legfontosabb dolog, hogy a szüleid jót akarnak, és probáldd meg ezzel a szemlélettel nézni őket.
Azt nem írtad, hogy mennyit foglalkoztak veled év közben , mennyit segítettek . Vagy év végén jött a hideg zuhany. Ebben az esetben , ezt megemlíthetnéd nekik ezt.
Ha édekel elmesélem az én történetem. Engem is hat osztályosba akartak küldeni , nem vettek fel, ekkor jött a hideg zuhany a szüleim számára,( megjegyzem nem akartam oda menni.) A lényeg, hogy apám ,úgy gondolta, hogy nem vagyok elég jó , ezért átvette a matek tanításom, és attól kezdve hétévégén ellenőriztem , hogy általa kijelölt feladatokat el végeztem-e, hát nem kívánom senkinek azt a 6.-8. eltelt 2 évet. Azok a rossz szokások , amiket ennek a szigornak az elviselésére ki alakítottam, az az egyetemi évek alatt megkeserítették az éltem és még a mai napig okoznak szenvedést.
Szóval ez a bezárnak nem megoldás, és hosszú távon nem lesz kifizetödő, de érdemes elgondolkodni, hogy miért teljesíttél közepesen pl.: új hely, új tanárok, erős az iskola, több segítséggel jobb lehetsz-e, vagy nem is érdekel , mert esetleg valami más jobban érdekel, pl szaközép . Egy erős szaközép többet ér mint egy jó gimi, láttam az egyetemen.
Valóószinű a szüleid hajtani fognak, te inkább probáldd az keresni mit szeretsz csinálni, mit tudnál egész nyáron tanulni csinálni úgy hogy az nem lenne büntetés, Hidd el nekem is hasznosabb lett volna így hozzáállni .
Borzasztó! Nem értem,hogy miért várják el egyáltalán azt,hogy kitűnő legyél? Mi értelme van ,de most komolyan? Én világéletemben 3-4-5 tanuló voltam.Amit élveztem abból ötös ,amit nem az 3-4. Szüleim soha nem szóltak egy rossz szót sem emiatt. Nyáron csak fetrengtem az ágyamban néha persze kimozdultam a barátokkal. ÉS láss csodát most felsőoktatásban tanulok és talán az ország legerősebb közgazdasági szakán tanulok. és itt aztán van mindenféle diák rengeteg ex kitűnő tanulóval. Mit gondolsz most hogy teljesítenek? Én már minden vizsgámmal kész vagyok elég jó jegyekkel,ők meg itt sírnak,hogy megbuknak a vizsgákon. Semmit nem jelent az,hogy középiskolában,főleg általános iskolában milyen jegyeid vannak. Nyilván ,ha állami helyekre pályázol akkor érthető. de arra nincs sok esély. mivel alig vesznek fel embereket,hozzánk csak 3 embert vettek fel, volt aki egy ponttal csúszott le. szerinted ő mit érezhetett? megérte neki egész addigi életében a négy fal között könyvek felett? nem!
És nem attól lesz jó munkád sem,hogy az elemi iskolában miylen jegyied voltak. sőt még itt az egyetemen is nem érsz vele semmit. bár én itt már azért hajtok,mert elvileg ez lesz a munkám :D de itt is a tantárgyak felének semmi értelme,max akkor érdemes őket jól tudni,ha magánórákat akarsz tartnai. és ennyi..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!