Miért van ennyi rossz apa?

Amiatt, amiért már az egyik kérdező megírta, hogy fiúkat tényleg körülrajongják kis korukban, nem kell szinte semmilyen háztartási munkát csínálni, szabadon élhetnek. Nagyon sok fiú csak tényleg apa ként szembesül vele, hogy nem csak róla szól az élet. De - tisztelet a kivételnek - sok fiú egyszerűen nem tudja a szeretetét kimutatni.

Egy lányt ezzel szemben arra nevelnek, hogy ilyen legyen, olyan legyen, mert ezt nem illik azt nem illik egy lánynak.

Ráadásul sok olyan apukát ismerek, akiket anno a maradi minta szerint neveltek, hogy egy férfi nem sír és nem mutatja ki az érzelmeit mert az a gyengeségét mutatja. Ettől függetlenül már több apukát lehet látni szerintem is gyerekkel.

Ebben azért nagy felelőssége van azoknak a - tisztelet a kivételnek - matrónáknak, akik állandóan az újszülött gyermekük közelében vannak és szinte alig engedik meg, hogy az apuka is vele legyen, mert hogy "inkább egy bébiszityó legyen a gyerekkel, minthogy az apja". Így meg nem csoda, ha a gyereknél nem alakul ki megfelelően az apja iránti kötődés.

Hú, most ahogy írjátok..tényleg. Apámtól olyan szinten rettegtem, hogy 6 évesen azon morfondíroztam, h éjjel kimegyek a konyhába, fogok egy kést és nyakonszúrom. Aztán természetesen magammal is vegzek.

Senki nem érdemli meg, hogy 6 évesen ilyen következtetésre jusson!

Egész életében feküdt és nézte a tévét, felelősségre vont minket, gyalázott állandóan, engem vert, anyám sokat sírt. Teljesen tönkretett. Nem mertem szólni neki, ha pisilnem kellett. A leckéimet olyan szinten kérte számon 1-4 osztályban, hogy majdnem minden este 22.30-ig faggatott, kiabált, én meg csak reszkettem, sírtam, részben a fáradtságtól is mert másnap meg fél 7-kor kelni kellett. Amúgy kivételesen jó fejű voltam, sőt,sokkal tehetségesebb mint a társaim, de olyanok miatt volt a cirkusz, hogy pl.felmokndtam a feladott leckét, utána pedig megláttam egy érdekes dolgot a könyv következő oldalán és valami megjegyzést tettem rá. Erre apám kitalálta, hogy az az oldal is fel volt adva, csak én hazudok és nem vallom be. Nem lehetett ellenkezni vele, ezután már csak a pofozás és a sírás jött. És hasonlók. Egyszer dühében hozzám vágta a hifi tornyot, a hátamat találta el. Azt hiszem az volt a probléma, hogy zongoragyakorlás közben ki volt téve elém egy könyv és nolvastam is. 10 éves koromra veseköveim lettek, 8 fogam lyukas volt (na nem az édességtől hanem mert nem erdekelte őket h megmosom vagy sem), asztmás lettem. Kamaszkoromban nagyon keményen ittam, lógtam, dohányoztam és volt 2 öngyilkossági kísérletem.

Apám most egy szerencsétlen kis öregember, akit sajnalni kéne. Anyámmal utáljuk, el is költözött tőle. Sajnos nem tudom sajnálni, mert eszembe jut miket művelt velem. És nagyon keveset mondtam el. A legrosszabb, hogy nem voltam rossz gyerek, olyasmikért büntetett, amit ő talált ki. Pl.a fürdőben volt és volt vmi leesett,nem is figyeltem, mert azon ritka alkalmak egyike volt, mikor tevét néztem, mert nem volt a szobában. Erre kijött, h mi esett le?

Nem tudom. De tudom, mert én voltam.

Aztan ezt ismételgettük, minden kérdés után pofon, vegül kétségbeesésemben elkezdtem sorolni, hogy mi esett le: a kis játéktelefonom. Fölhözcsapta és üvöltötte, h nem így szólt. Mi esett le!? A játékmotorom. Földhözcsapta: nem így szólt!!!

És így tovább. Lassan belefáradtam a sírásba. Azt mondta, nem baj, ezzel meg számolunk. Később bocsánatot kellett kérjek tőle, amiért hazudtam. Akkor is a hátán feküdt és nézte a tévét, figyelemre sem méltatott. Sajnos anyám sem állt ki mellettem.

Ahogy ezeket leírom, jön, hogy iszonytosan megverjem.

Amúgy 30 eves koromra olyan sok egészségügyi problemám van, hogy kb gyereket sem vállhatok, hogy ezt valamennyire kijavítsam.