Kiveret kutyának érzem magam akkor ez már mindig így lesz?

Nagyon a háttérben vagyok aki nem szólhat bele semmibe , ha bele is szólok a kutyát nem érdekli,a fontossági piramis legalján vagyok.

Úgy érzem megtűrt személy vagyok.

És a saját párom is egyre kevesebbet kér belőlem.

És ezt mind azért kapom mert saját véleményt akarok, saját döntéseket hozni de apósom gyerek ként tekint rám.

Olyan anyáskodó vagyok én is és az a baj hogy mindenkinek megakarom mondani hogy mit csináljon.

Jó nem mindenkinek, csak a páromnak és a sógornőmnek, anyósomnak apósommal nem merek kezdeni.

Magányos vagyok és egyedül érzem magam annyira hogy még a saját családom sem áll mellém.

Ráadásul nekem nincs is önálló keresetem sem mert csak gyesen vagyok itthon.

Szörnyű érzés hogy tehetetlen vagyok.

Én mindig menekültem világ életembe a nehézségek elől, gyenge voltam szembesülni , most is ezt szeretném.

Elmenekülni külön költözni és élni háromasban párommal és gyerekemmel de sajnos ez nem megy mert nincs munkahelyem a gyerekem még csak 1 éves lesz.

Hogyan kéne felfognom az életet hogy előre tudjak lépni, és meddig fog ez az állapot így lenni?

Próbáltam változtatni a viselkedésemen de sajnos nem megy mert makacs természetem van , és annyit tűrtem gyerek koromban hogy felnőtt koromra ki nyílt a szám.