Anyának igaza van, és velem van a baj? 16/L

Tudom, hogy most le leszek pontozva, de mégis írok ide néhány gondolatot. Jócskán nagymamakorú vagyok, már unokáim vannak. Átlagos életet éltem középiskolás és főiskolás koromban is, voltak (vannak) barátaim, jártunk szórakozni. Volt egy barátnőm, akivel már általánosba is együtt jártunk, majd a gimiben is osztálytársak lettünk. Ő egy magának való, zárkózott, nagyon okos, jótanuló lány volt, soha nem jött velünk sehova, rajtam kívül egyetlen barátnője nem volt, fiúkkal nem járt. Próbáltam néha elhívni, de ő nem jött sehova. Kérdezték már többen tőlem, miért tartok ki mellette....nos, egyszerűen sajnálom. Közel hatvan évesen egyedül él, már nem élnek a szülei, soha nem volt párkapcsolata, ahogy öregszik, egyre jobban utálja az embereket, csak az állataival érzi jól magát....szerintem rengeteg dolog kimaradt az életéből. Eminens diákként végezte az iskoláit, mégis, mi maradt neki? Nincs senkije, nincs férje, gyerekei, unokái.....nem beszélget senkivel, a szomszédok csak úgy néznek rá, az a lökött "vénkisasszony" az utcában.

Tudom, hogy ez nem általános, de az se jó, ha valaki nem tud a korosztályával kapcsolatokat teremteni, ha , ahogy írtad, mindig kilóg a sorból.

Szerintem alkohol nélkül is remekül lehet szórakozni, ez nem indok arra, hogy "ezért nem mégy pl. bulizni"

Van olyan fiatal (huszonéves) az ismeretségi körömben, aki még soha nem ivott alkoholt, ennek ellenére szinte minden összejövetelre, buliba hívják, mert annyira népszerű, szórakoztató egyéniség.

Persze, lehet, hogy változni fogsz idővel, de az én gyerekkori barátnőm pl. kifejezetten rossz irányba változott, s egyre jobban elmagányosodott.

Nem biztos, hogy neked van igazad, édesanyád helyében én sem örülnék, ha ennyire "komoly" lenne a gyerekem, pedig anno inkább szigorúbb szülő voltam.