Miért nem érti meg, hogy nem szeretnék írni a srácnak? Mit csináljak?
Van egy fiú ismerősöm, idén ballagott a gimiből.
Eddig nem voltunk túl jóban, van pár közös barátunk, de ennyi. Viszont pár hete jóban lettünk, ez volt a 3. szombat, hogy hajnalig együtt lógtunk (fel sem tűnt pl, hogy fél 6 van és világosodott). Snapchaten is felvett, de ezen kívül nem beszélgetünk, meg semmi.
Viszont anyukám óvodavezető és júniusban lesz náluk valami családi nap és mondta, hogy beszéljek már a sráccal, hogy Ő és pár barátja, akik még bmx-eznek, tartsanak valamilyen látványosabb bemutatót. Nem az a divat biciklis, akinek tiszta rozsda az egész kerója és annyi neki a bmx, hogy szerencsétlenkedik a város közepén. Versenyekre járnak, tehetséges, meg minden. Szerintem a háta közepére nem hiányzik neki egy csapat kisgyerek...
Meg nem is tudom, hogy mégis hogy kellene ezzel írnom neki, nem akarom leégetni magam ezzel. Szóval mondtam anyának, hogy nem írok neki, ezen szinte megsértődött, hogy ő mindent megtesz nekem, csak egy szavamba kerülnek a dolgok, nem randira kell hívnom, csak megkérni erre, stb stb. De én akkor is félek, mert nagyon tetszik nekem és félénk vagyok.
17L
Azért nem akarod megkérdezni, mert félénk vagy, vagy azért, mert nem akarod, hogy terhes legyen neki a bemutató?
Ha az első, akkor szerintem ilyen hajnalig tartó bulik után miért ne tehetnéd, ha a második, akkor mondd meg anyukádnak, hogy egyszerűen nem szeretnéd és kész.
Aha, tök jól elvagy vele, meg hajnalig lógtok, dugtok, stb., de közben meg félénk vagy, aki egy nyomoronc levelet nem tud megírni neki.
Ellentmondás rulez!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!