Szülőként mennyi alkoholt engedtek inni a 16 év körüli gyereketeknek?
Simán vennék neki egy sört, ha beülünk valahova, esetleg egy pohár bort a vacsora után, ha szeretné. Ugyanígy egy hígabb koktél simán belefér.
A töményet nemigen erőltetném, de kicsi kortynyit simán kóstolhatna abból is. (Persze mindezt nem egy este alatt!!!)
Szerintem többre megyünk, ha megismeri kontrollált keretek közt az italokat, a kulturált fogyasztást. Az egész nem lesz olyan misztikus és csábító, amikor társasággal megy majd valahova. Plusz mer majd beszélni nekünk róla, milyen volt, ha túllőtt a célon, vagy ha valami nem oké, és ezzel szerintem sokkal inkább meg tudjuk védeni majd a nagyobb bajtól.
Nem örülnék, ha minden hétvégén berúgna, ahogy annak se, ha egyszer valami buliból úgy hoznák haza, mert nem tudná hol a határ.
Szóval néha (nem minden nap, még csak nem is minden héten), otthon én megkínálnám valamivel, hogy érezze, milyen hatása van rá, mennyi után lesz rosszul. Otthon ugyanis nem lehet baja, max elmegy aludni, de idegenek között, ha akkor fekszik ki életében először, bármi történhet vele, amit nem szeretnék.
Épp eleget láttam a "mintacsaládból" jövő osztálytársamat osztálykirándulásokon, mikor a saját hányásában feküdt, miközben a szülők büszkék voltak rá, hogy az ő kislányuk nem iszik alkoholt.
Meg arra próbálnám megtanítani, hogy azért legyen egy minimum minőség, nem kell a legdrágábbat venni, de nem örülnék, ha megvakulna valami házipálinkaként kínált ocsmányságtól.
Szóval nem nevelnék belőle 16 évesen alkoholistát, de szeretném ha megismerkedne az italokkal, melyik mennyire erős, melyiktől lesz kellemes hangulatban, melyiktől lesz rosszul, milyen az ízük, stb.
Én mar kb 10-11 évesen belekostoltam (kb fel korty!!!!!!) a sörbe :'D
Nagyon rossz volt :D
Mostanában ( 15 eves vagyok) abban kostolok bele, amit anya iszik ( bor, ebbol többféle, martini)
Es múltkor ittam kb 2 centi magasságú hat...nem tudom a nevet valami piros színu le ( Lidl-s :D , finom volt :D ) ( es picike, kb 3 decis üvegben volt, talan italian/mo vagy valami hasonló volt a neve :D )
Es anya b.nojenel az egyik volt oszt.tarsam (fiu) megivott kb fel pohár bort, semmi baja nem volt tőle,anya azt mondta, ha akartam volna én is ihatok :D
En engednem, tanulja meg maga, ugysincs ertelme ilyesmit tiltani. Persze ha rendszeresse valna, akkor komolyan elbeszelgetnek vele.
Emlekszem, gimiskent 15 evesen jottem haza egyszer iskolabalrol, behanytam... nem szoltak, masnap apam kerdezte, mit ittal fiam? Felsoroltam... o meg: ennyi eszed van? unicumot soha ne keverj massal, mert biztos roka, ezt jegyezd meg :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!