Muszáj, hogy mindenféleképpen béke legyen?

A családom tele van konfliktuskerülő emberekkel, anyukám is ilyen. Hárman vagyunk a családban és évek óta szinte vegetálunk, mert anyámnak az az elve, hogy mindegy, ha mindenki szenved, csak béke legyen. Apám úgy jön-megy a lakásban, ahogy akar, gyakorlatilag bármit megtehet, azt a magánszférát, ami jelenleg van, csak évekig tartó konfliktusok árán sikerült kivívnom magamnak. Anyám a végtelenségig tűr és elvárja, hogy én is így éljek, én viszont emiatt már megjártam a poklot, de nem érdekli. Szerinte a nők feladata a család fenntartása, na de ilyen áron? Nem mellesleg nem egy nőn látom ezt az állandó megalkuvást. Azt vettem észre, hogy a férfiak sokszor ezért kezelik le a nőket, mert gyakorlatilag önként alárendelik magukat, mégcsak meg se próbálják kivívni maguknak a tiszteletet, mert mindig csak engednek és tűrnek. Kinek inge, ne vegye magára, nem akartam általánosítani, csak most ezt egyszerűen nem tudom máshogy megfogalmazni. Szerintem úgy működik normálisan egy kapcsolat, ha nem találnak közös nevezőt, akkor szétválnak, de ne legyen az már mindig, hogy csak az egyik fél alkalmazkodik, a másik pedig azt csinál, amit akar. Ez annyira igazságtalan, hogy teljesen ki vagyok borulva rajta, nézni se bírom a szüleim kapcsolatát, mert szerintem anyámnak szörnyű élete van és nem tesz ellene semmit.