Miért nem hagyják, hogy élvezzem az életet?

Szüleimmel elég szerény körülmények között éltünk, tulajdonképpen egész gyerekkoromban nem volt semmi luxus. Nem voltak márkás ruháim, menő telefonom és nem is jártunk külföldre nyaralni, sőt belföldre is kb. 3-4 évente egyszer. Mindigis jó volt a kapcsolatom a szüleimmel, csak azért mindig zavart, hogy másoknak sokkal több jutott anyagilag.

Ezért elhatároztam, hogy informatikusnak tanulok tovább, gondoltam talán azzal lehet a legjobban keresni. Csúszás nélkül elvégeztem az egyetemet, és közben rengeteget tanultam, illetve gyakornoki munkákat végeztem, hogy tapasztalatom legyen. Szóval ez a 3.5 év csak a tanulástól szólt, hanyagoltam a barátokat, barátnőt, mindenkit. Tulajdonképp nem volt semmi életem.

Jól meg is tanultam a dolgokat, és hála a gyakornoki munkáknak pár év munkatapasztalatom is lett, így felvettek egy multihoz nettó félmillió körüli fizetéssel. Az ilyen azért nagyon ritka, úgyhogy iszonyú boldog voltam, mert végre megvehetem mindazt, amire régen annyira vágytam. Mihelyst megkaptam az első fizetésem, vettem egy IPhone-t (tudom hogy divathóbort, de muszáj volt), néhány márkás ruhát, elvittem szüleimet egy elegáns étterembe, barátnőmmel meg elutaztunk 1 hónapra Korfura . Ezzel nagyjából el is ment a fizetésem 90%-a, de úgy éreztem most végre itt az idő mindent kompenzálni.

Most nagyjából egy éve dolgozom ezen a helyen, és az eddigi fizetéseimet teljesen elköltöttem. Vettem egy MacBookot, egy márkás karórát (az minden férfinek kell :)), rengeteg márkás ruhát, egy motort, egy autót és barátnőmmel is eltöltöttünk néhány hetet külföldön. Mikor a szüleim megtudták, hogy semmit nem tettem félre ebből a pénzből, nagyon kiakadtak és elég nagy veszekedés lett a dologból, hogy becsüljem meg a pénzt, emlékezzek vissza a nehéz időkre, takarékoskodjak inkább és ilyesmik.

Őszintén szólva valahol megértem őket, de úgy érzem annyit szenvedtem ezért, hogy ez kijár nekem. Egész gyerekkoromban nem volt semmi ilyesmim (menő mobiltelefon, márkás ruhák, laptop, motor, kocsi), utána meg 3.5 évig gyakorlatilag megállás nélkül tanultam és dolgoztam. Volt hogy egy héten 20-25 óra egyetemem mellett még 30 órákat dolgoztam, hétvégén pedig 8-10 órákat tanultam és beadandókat írtam. 2-3 kávé és 1 energiaital volt a napi adagom.

Nem akarok mártirkodni, de nagyon keményen megdolgoztam ezért, nem a semmiből jött, és most végre végre szeretném kiélvezni a gyümölcsét. Idővel majd elkezdek takarékoskodni és félretenni, de nem most. Sejtem, hogy most ez felelőtlen pénzszórásnak tűnik, de úgy érzem belül, ez most jár nekem, most kompenzálnom kell. Természetesen arra az egyre kezdettől fogva odafigyeltem, hogy a szüleimet is segítsem, mert a biztos és nyugodt hátteret mindig megadták nekem. Kifizettem a hitelüket, vettem nekik is néhány belföldi nyaralást, meg pár kisebb-nagyobb elektronikai dolgot, ami épp otthonra kellett.

Őkviszont folyamatosan azzal nyaggatnak, hogy mi lesz ha esetleg kirúgnak, tegyek félre pénzt a nehezebb időkre és hasonlók. Nem akarok álszerény lenni, tudom magamról hogy elég jó vagyok, és ha esetleg ki is rúgnak, akkor is pár héten belül találok egy hasonlóan jó helyet, csak ezt ők nem értik meg.

Igazsásgszerint már azon is gondolkodtam, hogy el kéne menni egy pszichológushoz, mert ezt a hirtelen jött pénzt és viszonylagos jólétet nehéz azért feldolgozni 22 éves fiatalként.