Anyám szerint egy hisztis kva vagyok, szerintetek igaza van? (lent)

Huh,ez hosszú lesz! Tehát: Tavaly elballagtam. Az öcsémnek kellett ballagtatnia mert ő azt akarta,az,hogy én mit akartam az semmit nem számított...akkor ajándékot is én vettem neki amiért elballagtatott. Egy könyvet amiért annyit nyavalygott,de mikor megkapta ki sem nyitotta (azóta sem). Én mi kaptam? Egy olyan aranykarláncot ami tök ocsmány,aztán anya el is vette. Nem volt egy normális csokrom,csak amolyan "kertből szedtük,sajnáljuk,nincs pénzünk jobbra" de én végig jó pofát vágtam! Az meg a másik,hogy ballagási bulit sem tarthattam és az osztálykirire sem mehettem el. Idén ballag az öcsém,már most el van tervezve,hogy mekkora bulit szervez,milyen csokrai lesznek (olyan amiben húszezresek vannak),mit kap ballagásra. Na most nem az,hogy irigy vagyok a saját testvéremre (...de igen,az vagyok) de szerintem ez ritka nagy köcsögség,hogy neki mindent,tőlem meg inkább elveszik,csak hogy neki legyen. És már kezdem gyűlölni anyámat,mert megértem,hogy "csak jót akar nekem",de az nonszensz,hogy MIATTA "csak jót akar nekem",de az nonszensz,hogy MIATTA 15évesen is 7.-ben rohadok,mindenkinél 3 évvel idősebb vagyok és senki sem szeret,mindenki szerint csak teher vagyok,egy parazita. Úgy érzem,hogy ha megölném magam nemcsak,hogy senkinek nem hiányoznék,de még örülnének is neki. Apám nem beszél velem,az öcsém hallani sem akar rólam,nevelőapám szerint nem is létezek,anyám meg agyon vissza ver. Tudom,hogy nem tudtok segíteni a problémámon,csak egyszerűen jól esett leírni a bajomat.

(Azért vok még a 7.-ben,mert külföldre költöztünk és anyám kérte a sulit,hogy tegyenek vissza)