Kinek van igaza a költözéssel kapcsolatban? Baj ha a lány költözik a fiú lakhelyére?

naná h nehéz

más város, emberek, munka

szüleid zsarolnak.

A párod szülei nem nyernek ugyan, de nem is veszítenek. A te szüleid viszont igen: nagy arányban téged is, a leendő unokáikat is. A viszonylag kis távolság ellenére sem lesztek életük állandó részesei.

Mi is ilyen helyzetbe kerültünk.

Igaz, hogy nekünk is külön lakásunk volt, de a közeli szülők mindennapjaink részei voltak; mi is, unokáink gyakran jártunk hozzájuk, ők is jöttek; csak úgy beugrottunk egymáshoz. Nemegyszer ők vigyáztak az unokákra, ők vitték-hozták bölcsődébe, óvodába, velük is voltak, ha megbetegedtek.

A távolabbi szülőkkel megtervezett, előre bejelentett látogatások történtek. Az unokáink maguktól használták a megkülönböztető kifejezéseket, szavakat: vendégségbe megyünk, messzimami, messzipapa. Bár, különösen nyaranta, hosszabb időt is voltak ott, bizonyos távolságtartás, „viselkedés” mindig volt.

Ezek a különbségek nem a szülők természetének különbségéből adódtak, hanem a távolság-különbség miatti helyzetből.

Szüleink közt igen jó „nász”-i viszony volt, becsülték, tisztelték, kedvelték egymást. Apósom egyszer mondta is, hogy ha együtt vannak, bizonyos mértékig szégyelli magát szüleim előtt, hogy olyan jó pajtási viszonya van az unokáival. Nekik ez, bármilyen jó emberek is, nem adatik meg. Ahogy megfogalmazta egyszer: a földrajzi távolság, mérhetetlen nagyra nőve, áthelyeződik a lelkekbe is.

Az ésszerűség, tulajdonképpen más megoldást kizárva, az, amit leírtál. Az érzelmi rész, sajnos, nem lehet fájdalommentes. Bár helyzetetekben nem megoldás, de ha hozzátok költöznétek, akkor, érzelmileg, párod szülei szenvednék meg.