Elmondjam itthon, hogy összeverekedtem egy lánnyal?

Alapból is megalázó egy ilyen, de úgy még inkább, hogy én sosem voltam ilyen, mindent átgondolok, jó döntéseket hozok és sosem mutatom ki az érzelmeimet.

Ha legszívesebben zokognék, én akkor is hatalmas mosollyal az arcomon sétálgatok. Erre ma úgy viselkedtem, akár egy óvodás... Lehet, hogy a "Hé, ri..nc!" odaszólás és a kávém hozzávágása nem a legokosabb bemutatkozás volt. Az sem előny, hogy ezt elég sokan végig nézték, mert az incidens a gimnáziumtól kb. 10 méterre történt.

Ezért úgy döntöttem, hogy a tavaszi szünet végéig nem megyek be, semmi kedvem hallgatni a túlgondolt pletykákat, meg az emberek kérdő tekinteteit nézni, a fecsegéseket hallgatni.

Pénteken úgyis elutaznánk, jövő szerdától pedig tavaszi szünet, szóval végül is ez csak meghosszabbított pihenés. Viszont félek, hogy apáék valahogy megtudják és azt nem szeretném, mert baromi ciki ez nekem. De az még rosszabb lesz, ha mástól tudják meg, nem?

Olyan, mintha egy labilis lányuk lenne...