Hogy értessem meg apámmal úgy, hogy ne bántódjon meg?

2 éves múlt a kisfiam, és másfél éves koráig messze éltünk a családtól, lassan egy éve költöztünk vissza.

Próbálom az alaphelyzetet röviden: Apámmal sosem volt túl fényes a kapcsolatunk, szüleink elváltak, és nem alakult ki szorosabb viszony köztünk. Amikor megszületett az unokája, elég nagy változáson ment keresztül felém is, és közelebb kerültünk kicsit. Főleg most, hogy közel vagyunk, nagyon örül, hogy részese lehet az unokája életének, és kcisit úhy érzem, felém is úgy akar valahogy kompenzálni, hogy elhalmozza őt mindennel.

Egy ideig tetszett, hogy milyen lelkes, és midnig amikor jön, hoz neki valamit, meglepi stb. Egy ideje viszont eléggé átesett a ló másik oldalára. Először csak apróságokat hozott, aztán minden alkalommal könyveket, majd egyrenagyobb ajándékokat. Ráadásul van egy elég rossz szokása, hogy semmit sem dob ki, sőt, amita szomszéd kidob, ő azt is beszedi és teli van lomokkal. HOzza a szakadt, koszos ki tudja honnan vett könyveket, és már 1, nem férünk lassan mi sem el a kis albérletünkben, 2, nem örülök, hogy ilyen majdnemhogy kacatokkal van tele a szoba.

Pl. nagyon szereti a könyveket, és vettem neki múltkor egy szép igényes mesekönyvet (nem is olcsón), erre még aznap hoz egy leszedált szakadt összefirkált könyvet, a gyerek meg szinte el is felejtette, hogy mit kapott tőlem, mert már az új volt érdekes.

A problémám még az, hogy mi próbáljuk úgy nevelni a gyereket (főleg mert nem is vagyunk eleresztve pénzzel), hogy az ajándék, az különleges, csak alkalmakkor van. És nem tetszik, hogy minden ok nélkül, csak úgy folyamatosan ajándékozza. És elkezdett már kicsit követelőzőbb is lenni a gyerek...

Nem értette meg, és ma húzta ki végképp a gyufát. Már eddig is finoman mondtuk neki, hogy ezt hagyja abba, de már akkor megsértődött, hogy most miért baj, hogy hoz neki dolgokat. Erre ma beállított egy triciklivel. Koszos (bár azt mondta, hogy lemosta, de a sok sok év alatt eleivódott kosz, ami nem jön le), kopott, rózsaszínes (fiúnak), rozsdás, csikorog-nyikorog. Persze a gyerek imádta, mert már régóta szemezget a biciklikkel a játszón...és le se szállt róla. Na már most...jövő héten lesz a névnapja, és már megvettük neki a futóbiciklijét.

Nagyon kiakadtam, mert 1, önző módon én szerettem volna neki megadni az első bicikli élményét egy különleges ajándékkal, amit nem csak egy hétköznap odalökünk neki. 2, egy ilyen nagy ajándékot ne kapjon csak úgy. 3, undorító az egész, ki sem vinném ezzel a parkba mert szégyen...de a gyerek meg imádja.

Elmondtam apunak, hogy nagyon nem örülök, hogy a megkérdezésünk nélkül ideállított ezzel, erre vérig sértődött és elszelelt. Én meg most este levittem a triciklit a pincébe, hátha kimegy majd a fejéből a kicsinek.

Szerintetek túlspilázom? Nem akarom megbántani apám, mert tudom, hogy jószándékból csinálja, de nekem már ez túlmegy egy határon. Ti mit kezdenétek ezzel?