Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Mit csináljak, ha az anyám...

Mit csináljak, ha az anyám elvette a telefonomat, és a nevemben írogat az exemnek?

Figyelt kérdés
Objektív szemmel nézve a volt barátom maga volt a tökély: vicces volt, figyelmes, kedves, udvarias, odaadó, és nagyon szeretett. Csak az volt a baj, hogy kezdtem magamat elhagyni mellette: nem lustaságból, hanem mert elvárta, hogy állandóan vele legyek, és ezáltal mindenhova rohannom kellett, hogy kielégítsem az igényét. Az elején még ment, utána kezdtem összeomlani, hanyag lenni. A végén szinte teljesen tönkrementem, és már kimozdulni sem volt kedvem. Másfél évig bírtam mellette, utána szakítottam vele. Anyám imádta a srácot, szerinte nem érdemeltem meg, és sokszor hangsúlyozta, nem érti, mit eszik rajtam. Szerinte ő egy imádnivaló, cuki srác, én meg fölényes bunkó hárpia. Sokszor mondogatta: ha nem szeretem, szakítsak vele. 3 hónap után összeszedtem a bátorságomat és otthagytam. Azóta megbolondult. Amikor hazajöttem, követelte, hogy mondjam meg neki, hogyan szakítottunk, elvette a telefonomat, és azóta sem adja vissza. Onnan tudom, hogy a párommal beszélget, hogy reggelenként én kelek fel elsőnek és a töltőn lévő telefonban olvasom a beszélgetéseket. A nevemben ír neki! Amikor meglátja, hogy nálam van, kicsavarja a kezemből, és elteszi a nadrágzsebébe. Volt olyan üvöltve követelte, adjam vissza a telefont. Azt mondta, hogy a telefont ő vette, joga van visszakérni. És amíg az ő főztjét eszem, az ő pénzéből öltözködöm, vásárolok, járok különtanárhoz, nincs jogom beleszólni. A fejemhez vágja, hogy én nem tanulok, csak döglök egész nap. Igazából ez igaz: tavaly ősszel kezdődött, amikor a párom elvárta tőlem a 100%-os figyelmet. De olyan szinten, hogy azt az időt is sajnálta tőlem, amikor tanultam. Kb. 3 hónapig "ingáztam", utána kezdtem lecsúszni. Jelenleg ott tartok, hogy napokig nem fürdök, bukásra állok 2 tárgyból, nem járok sportolni, pedig imádtam. Nincs kedvem semmihez, emberek közé sem akarok menni, legszívesebben csak a szobámban gubbasztanék egész nap.
2015. febr. 25. 19:09
1 2 3 4
 31/36 anonim ***** válasza:
Azóta nem is jött rá a srác, hogy mi a szitu?
2017. máj. 18. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/36 A kérdező kommentje:
nem tudom. anyum szinte sosem hagyja elöl a telefont, ha igen, akkor általában kitörli az üzeneteket. Nagyon ritkán sikerült látnom részleteket. Utoljára tavaly nyáron láttam üzit.
2017. máj. 18. 10:23
 33/36 anonim ***** válasza:

Beszélj apuddal. kérd meg segítsen neked !!

Anyud viselkedése nem normális .

Egy szülő, anya nem viselkedhet így a gyerekével.

Szerezz egy telót magadnak sürgősen és tedd ezt a dolgot tisztába exeddel.Ő sem normális ha nem tűnik fel neki nem veled ír.

Vagy keresd fel személyesen .és tisztázz vele mindent.

A depresszióból meg csak saját magad tudsz kijönni. Fejben dől el minden. !!!

Ne hagyd,hogy ilyen fiatalon tönkre tegyék az életed .Anyád meg sajna egy elmebeteg. bocsii..

2017. máj. 18. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/36 A kérdező kommentje:
Apum tudja, de csak legyint rá. Szerinte ne foglalkozzam vele, ő már feladta.
2017. máj. 18. 11:24
 35/36 anonim ***** válasza:
Változtass jelszót és mondd meg a srácnak, hogy mi a helyzet. Előbb-utóbb muszáj lesz neki elmondani. Egyébként: https://www.gyakorikerdesek.hu/szamitastechnika__programok__..
2017. máj. 18. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/36 acelsziv ***** válasza:
Ezt nem értem. Szóval az exed két éve azt hiszi hogy veled chatel? Ez elég beteg anyádtól.
2017. máj. 18. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!