Olyan lány lettem, akit régen gyűlöltem volna. De ez miért baj?

Elég nagy változás állt be az életembe és eldöntöttem, hogy változtatok a stílusomon, megjelenésemen is.

Így az öltözködésem elegánsabb, nőiesebb lett, a tunikákat, együtteses pólókat lecseréltem szoknyákra, ruhákra, blézerekre, ingekre és hasonlókra, elkezdtem tervezői darabokat hordani.

A tornacipőimet is kiselejteztem, pedig nem gondoltam volna, hogy lesz olyan nap, amikor nem Vans, Converse, vagy Nike lesz rajtam.

A hajam is változott, a fogaimat is kifehérítettem és a szemüvegemtől is elbúcsúztam.

2 hete elkezdtem műszempillázni is (az igazi, szakértő által feltett, 3D-s műszempillám van, nem a tincses).

Régen mindenhova biciklivel mentem, de most inkább taxizok.

A hajam is barna lett (eddig szőkés/barnás volt).

Anyukám mondta, hogy régen az ilyen lányoktól megőrültem volna és furcsa, hogy most inkább hasonlítok rájuk. Nem mondja, hogy ne csináljam, meg ne vásároljak, mert nálunk sosem volt az, hogy bármit tiltottak volna, csak mindig elmondták a véleményüket, utána döntöttem, ahogy szerettem volna. Pl. 15 évesen elengedtek bármeddig, csak először elmondta Anya, hogyha hajnalban, vagy reggel megyek haza, a következő pár nap szörnyű lesz, mert felborul az egész rendszerem. De nem mondta, hogy nem mehetek.

Apa is elengedett 14 évesen a Balaton Soundra, meg a hasonló eseményekre, de mondta, hogy megőrülök majd a tömegben, meg akkor napokig alig fogok aludni.

Ez a változás is olyan, hogy nem biztos, hogy én most ilyen leszek életem végéig, lehet, hogy pár hónapon belül ráunok a barna hajra és inkább szőke lennék. Vagy visszatérek a tornacipőkhöz.

Nem tudom.

De most nekem ez így jó, csak nem értem, hogy anyának és apának ez miért baj. Vagyis apa annyira nem is mondott semmit, csak azt, hogy egy hónapja nem látott, de úgy érzi, mintha évek lettek volna.

17L