Nem fogom tudni elengedni a gyermekeimet, képtelen leszek leválni róluk. Van, aki érez hasonlót?

Amikor a fiam oviba került, én rosszabbul viseltem, mint ő. Alig múlt 2 éves, kénytelen voltam visszamenni dolgozni. Addig csak velem volt, nem szoktam másra bízni. Nagyszülőket szerette, de mivel otthon voltam, vagy ha mentem valahova vittem magammal, így nem kényszerültünk rá. Nagyon aggódtam, hogy viseli a beszoktatást. 2 nap már sírva néztem az ablakból, hogy csipegeti a földről a rizst, és jól érzi magát. Nehezebb volt nekem, mint neki. De nem mutathattam ki, hiszen ha látja én kétségbe vagyok esve, az rá is hatással van. Azóta már elmúlt 21 éves, korán elkerült a szülői házból suli miatt, aztán tavaly végzett érettségi után egy 2 éves okj-el, azóta külföldön van. Talán ősszel hazajön, és elkezdi a fősulit, mert a kalandvágya miatt halasztott. Nehéz volt elfogadni, viszont jó látni, hogy boldogul, vannak céljai, és tesz is értük. A kisebbekkel is hasonlóan nehéz volt minden kezdet, biztosan az is az lesz, ha kirepülnek. De a lényeg, hogy biztonságban tudjam őket, és azt, hogy megállnak a saját lábukon. A fiam szerintem már a "jég hátán is megélne". Ő suli mellett is mindig dolgozott, tett, és tesz is azért, hogy jó élete legyen.