Hogyan hozzam rendbe a kapcsolatomat édesanyámmal? (hosszabb)

Az a helyzet, hogy soha nem voltunk egymással olyan viszonyban, hogy kijöttünk volna. Most épp megint egy vitán vagyunk túl, azon ment a dolog, hogy egy 37 éves udvarlóm van. Udvarló! Nem történt semmi komoly. Eljön értem sokat beszélgetünk elvisz vacsizni és egyszer kétszer megcsókol. Még csak szájra puszi volt semmi egyéb. Régóta ismerem ő is engem együtt dolgoztunk az előző munkahelyemen. Én onnan eljöttem mert úgy döntöttem főiskolára mennék. 24 éves vagyok és édesanyám is pedagógus én is jól kijövök a gyerekekkel. Szeretnék rajztanár lenni. Eddig dolgoztam, nem gondoltam rá hogy tovább tanulok. 19 évesen eljöttem itthonról mert nem bírtam a rám hárított nyomást a veszekedéseket. Négy hónapja költöztem haza megint, és próbálok készülni a felvételire pár tantárgyból újra is kell tennem az érettségit. Nem hitte el itthon senki (apám még itt hagyott minket mikor 14 voltam azóta nem találkoztam vagy beszéltem vele nem keres) hogy azért költöztem haza mert eljutottam odáig hogy szeretném rendezni az életemet, ki akarok békülni itthon anyámmal és továbbtanulni. Közel s távol 5 évig elvoltam itthonról. Most megint itthon lakok kizárólag azért jöttem haza mert szeretnék rendbe tenni mindent. Ő szerintük csak azért költöztem haza mert nem volt pénzem. Viharosan éltem én 5 évig mert nem volt állandó lakásom mindig költöztem de munkám volt amiből eltartottam magam. Nem hiszik el hogy azért jöttem haza hogy kicsit jobb legyen a kapcsolatunk. Mindenkivel. Tesóm is egy érdekes ember, bátyám van aki sziklaszilárd elvei alapján vallja, hogy sz*rházi vagyok mert fájdalmat okoztam anyámnak. Volt egy alkalom mikor szó nélkül összepakoltam és elsétáltam. Nem mondom hogy okos dolog volt de abban a pillanatban már nem tudtam maradni. Szóval a lényeg annyi hogy édesanyám soha nem támogatta a férfiválasztásaimat, és most is mereven elzárkózik a kapcsolataimtól. Folyton nyaggat hogy legyen célom és hogy lásson már rajtam valamit. Igazán nem tudom mit tehetnék még hogy higgyen nekem. Nagyon rossz gyerek voltam de soha nem drogoztam vagy épültem le. Sok hülyeséget csináltam de már nem teszek ilyesmiket és nem látom a foganatját. Lesz ebből valaha rendes család? Elmondtam neki hogy hiába szeretné hogy ne találkozzak az udvarlómmal. Én szeretem őt és szeretném ha ezt tiszteletben tartaná. Nem ismeri és gusztustalan dolgokat mondott rá. A hangját sem hallotta soha. Minden barátom mellett el volt ez játszva. Szerintem betegesen utálja a férfiakat. Pedig tavaly hozzáment egy rendes emberhez de ő azt mondja nincs megelégedve vele sem, csak már 50 éves létére nem jutott jobb. Nekem feszül azzal állandóan hogy látni akarja rajtam a változást, hogy akarok valamit kezdeni az életemmel. Most vajon tényleg én vagyok az aki semmit nem csinál jól? Nem tudom mit tehetnék még. Iskolába készülök és megpróbálok rendesen viselkedni. Templomba is eljárok velük néha pedig sose voltam nagy vallásos. Nem lengek már annyira ki, mint régebben. Nem járok el bulizni és inni. Néha persze előfordul de semmi komoly. Mióta hazaköltöztem egyszer voltam csak el inni. Régen minden hétvégén piáltam és ittam elég keményen. Már kinőttem nincs rá szükségem. Anyukám iskolájában dolgozok mint pedagógiai asszisztens és anyukám épp múltkor mondta hogy mennyire meg vannak velem elégedve. Amíg nem érettségizek le addig ott fogok dolgozni. Régen rokkkkker voltam... Tényleg az az elvadult fajta. Már nem támogatom se a pirszinget se a tetoválást se a feketét. Egyáltalán nem érzem hogy hiányozna. Nagymamám nagyon vallásos az ő kedvéért meg az én erkölcsi fejlődésemért olvasok egy kevés vallási tartalmú könyvet. Nem viszem túlzásba de úgy gondolom nem árt. A stílusom olyan amilyen. Csúnyán beszélek néha és nagy a szám de mindemellett csak ülök itthon tanulok néha randizok és ennyi. Én tényleg úgy érzem felnőttem. De ma a fejemhez lett vágva hogy egy taknyos 15 éves szintjén állok. És hogy a viselkedésem miatt kiborítok mindenkit. De a "mindenki" nem ezt mondja. A munkahelyemen sem voltak gondok. Szerintetek mit tegyek?