Intim dolgokról felvilágosítás?
Sajnos nem tudod kizárni az életéből a felnőtt tartalmakat.
Ha internet közelébe kerül, ömlik rá a mocsok.
Maximum megmagyarázni tudod majd neki, hogy nem úgy van, ahogyan a pornófilmeken.
Szerintem sem lehet elég korán kezdeni. Emlékszem nekem a szüleim már óvodában elkezdtek egy-két dologról mesélni, majd mikor általános iskola 3. osztályában megtudták, hogy vannak fiú barátaim felkészítettek mindenre, pedig csak szimpla barátok voltak. Már óvodában is hallanak egymástól ezt-azt a gyerekek, tehát valóban meglepődnél, ők miket tudnak. Egy ismerősöm mesélte, hogy ők óvodában egymás nemi szervét nézegették (fiúk-lányok), mutogatták egymásnak.
Szülők maximum a böngészés előzményekből tudhatják meg, hogy a gyermekük miket néz. Én is néztem, mert érdekeltek bizonyos dolgok, szerettem volna többet tudni róla, ez természetes kíváncsiság. Így visszagondolva, valószínű, hogy a szüleim tudtak róla, mert sosem töröltem ki az előzményeket és csak egy gépünk volt, de sosem szóltak róla.
22/N
szerintem már egy óvodás vagy alsótagozatos korú gyermek tisztában van a szexxel
Érdemes 13-14 éves korban egy finomabb felvilágositást tartani véleményem szerint amikor a pubertáns kor beköszönt, addig meg felesleges
A felvilágosításnak mégis mi köze van a pornónézéshez?
Gondolod, hogy az ember azért néz pornót, mert nem világosították fel? :D Hát, elég rosszul hiszed.
Amúgy már szerintem óvodában mindenki tisztában van azzal, hogy mit hova kell tenni, legalábbis nálunk mindenki képben volt, pedig az nem a mai fiatalok idejében volt. :D
10 évesen érdemes felvilágosítani a menstruációról, 13-14 évesen pedig a védekezésről
"Van olyan szülő aki tudja hogy-e mellet gyermeke 18+ videókat néz?Hogy kell ezt kezelni?"
sehogy. nem baj az, ha pornót néz.
Nekem anno semmit nem mondtak a szüleim konkrétan, viszont mivel érdekeltek a természettudományok, így gyakorlatilag ismeretterjesztő műsorokból tudtam meg mindent. Az anyukám soha nem beszélt a szexről meg semmi ilyesmiről. Elég gáz, de magamtól kellett rájönnöm mindenre.
Én a saját gyerekemnek biztos, hogy kicsi korától fokozatosan fogok információt adagolni.
Valószínűleg minden tini néz felnőtt tartalmat, ez normális. Kicsi korától kezdve felügyelni kell az internethez való hozzáférést természetesen, és úgy nevelni, hogy tudjon különbséget tenni az értékes és szemét között.
A pornóról mindenképpen elmondanám a gyereknek, hogy a valóságban egyáltalán nem ilyen a szex és ezek az emberek 99%-ban nem élvezik, nekik csak munka.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!