Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Jogosan zavar, amit a fiam...

Jogosan zavar, amit a fiam csinál?

Figyelt kérdés

Sosem szóltam bele a szerelmi életébe, de most kicsit zavar, amit csinál.


Márciusban lesz 18 éves, de eddig csak egy barátnőjét mutatta be pedig tudom, hogy több is volt. Ezzel a lánnyal félévig járt, múlthéten lett vége. A lány sosem aludt nálunk és ritkán is jött, mert szigorú szülei vannak.

A fiamat úgy láttam kicsit sem viseli meg a szakításuk. Aztán szombaton el is ment bulizni (míg a lánnyal járt sosem ment) és a legnagyobb meglepetésemre egy másik lánnyal jött haza. Egy pillanatra láttam, amikor vasárnap reggel kikisérte.Nagyon ismerős volt, de mikor megkérdeztem a fiamat, hogy ő az új barátnője? Azt a választ kaptam, hogy: "Dehogyis, a buliban szedtem fel.. csak egy éjszakás csaj."

Nagyon ledöbbentem és megkértem, hogy ne hozzon fel minden féle lányokat.

De vasárnapóta olyan furcsán viselkedett, folyton telefonált és a megszokottnál sokkal jobb volt a kedve.

Tegnap délután mikor haza jöttem pedig itt volt azaz "egy éjszakás lány." Igazából egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki csak az lenni, mivel a szemem láttára csókolóztak, ölelgették, puszilgatták egymást.

Ma reggel mégis azt mondta a fiam, hogy későn fog hazaérni, mert délután Dórival találkozik.(Dóri a volt barátnője)

Nem kérdeztem tőle semmit, de egyszerűen nem értem miért viselkedik így. Sose volt ilyen "nőcsábász", most mégis úgy tűnik két vasat tart a tűzben.

Közben már arra is rájöttem, hogy honnan volt a másik lány annyira ismerős.Egy osztályba jártak általános iskolába, sőt valószínű, hogy ez a lány több volt neki akkoriban is, mint egy sima osztálytárs. De akkor miért hazudott nekem?Nagyon sokat változott a lány, de nem gondolhatta a fiam, hogy nem ismerem fel.

Arra lennék kiváncsi, hogy Titeket nem zavarna, ha a fiatok így viselkedne?


2014. dec. 17. 10:37
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
62%
Magánéletéhez semmi közöd, öt lánnyal is járhatna akár, ha az kell neki éppen, viszont, én annyit kikötnék, hogy a házamból nem lesz bordély. Aztán megbeszéltük.
2014. dec. 17. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 anonim ***** válasza:
84%

Egyetértek az előttem szólókkal.

Azt minden további nélkül kikötheted, hogy előzetes megbeszélés nélkül nem hozhat fel senkit.

2014. dec. 17. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:
60%

Inkabb haza vigye a lanyt, mint hogy az arokparton vagy mas ilyen helyen csinaljak.

A fiad 18 eves, most elje ki magat, ne aggodj, nem kell arra kovetkeztetni, hogy nocsabasz.

2014. dec. 17. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:
66%

Amíg védekezik megfelően, engem nem zavarna a dolog. De nem is falaznék neki, ha lebukna.

Az is lehet, hogy csak féltékennyé akarja tenni a barátnőjét az új lánnyal.

Tudnak az emberek hülyeséget csinálni szakítás után. Az exem pl először öngyilkossággal fenyegetett, majd megkérte a kezem, de mivel az se volt hatásos, mindenféle nőkkel összejött, és közös képeket küldött, hátha féltékeny leszek. Nem jött össze

2014. dec. 17. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!