Miért nem értik meg anyuék, hogy túl sokat várnak el tőlem?
Sziasztok! 12 éves, 6. osztályos lány vagyok. Van 3 tantárgy (matek, francia, töri), amiből valószínűleg 4-es leszek félévkor. Sokat tanulok, de szinte alig sikerülnek úgy a dogák, ahogy az elvárható lenne ennyi tanulással.(Hozzátenném, hogy a tanárok se mindig a legigazságosabbak, kivéve a matek.) Apukm már megint azzal jött, hogy így sehova nem vesznek majd fel és mehetek műkörmösnek a panel aljába. Nagyon rosszul esik amit mond, mert ma többi tantárgyból 5-ös vagyok, olyan szinten, hogy magyarból nincs rosszabb jegyem 5-ösnél, angolból 1 4-esem van, a többi 5-ös. Kb. a többi is ilyen, szóval nem tartom magam rossz tanulónak. Mit tegyek, hogy megértsék,
1. nem tudok jobbat
2. nagyon rossz amit csinálnak.
Nem szeretnék 12 évesen azon gondolkozni, hogy hova vesznek fel, hova jutok el az életben, szerintem ez nem normális, gyerek vagyok még!
Versenyekre is járnék, de a kedves magyartanár nem nevezett. Mivel ő választja ki, hogy kik menjenek a legjobb barátnőmet választotta (pedig többet is lehetett volna), akinek UGYAN OLYAN jegyei vannak mint nekem.
Nem vagyok "problémás kamasz", nincsenek velem bajok.
Néha, ha apukám hazaért 8 órakor leszid, hogy miért nem tanulok, és mikor mondom, hogy kész vagyok felháborodik, hogy nem tanultam fél háromtól kezdve 8-ig, azaz 5 és fél órát.
Azt mondja, ha hazaérek pihenhetek fél órát aztán lefekvésig (azaz 9-ig) tanuljak. De nincs mit! 5 órára, ha nem írunk dolgozatot bőven meg lehet tanulni kevesebb idő alatt, de ezt sem érti meg!
HELP!!!
15, azért, mert ezeket apu mondja, anyu csak egyetért :D
Köszönöm az eddigi válaszokat!
Ugyanezt én is írhattam volna 8 évvel ezelőtt. Csak nekem a nyelvtan nem ment, ötödikben meg hatodikban négyes voltam belőle. Nekem két dolog segített. Az egyik hogy elmentem jó messzire gimibe, ott ugye koleszos lettem. A másik, hogy elkezdtem leszarni, egyszerűen elengedtem a fülem mellett.
Ettől függetlenül kitűnőre érettségiztem, elsőre fölvettek az egyetemre, most másodéves gyógyszerészhallgató vagyok és pont nem érdekel senkit, hogy mi volt általánosban.
Szerintem is nagyon szépek az eredményeid, legyél büszke magadra :)
A többieknek igazuk van, sehol senkit nem fog érdekelni, hogy általánosban milyen tanuló voltál, majd a középiskola végi + az érettségi jegyeid számítanak :).
Általánosban én is szinte kitűnő voltam, kivéve a tesit, de ahhoz alapból nincs tehetségem, szerencsére utána is tudtam tartani nagyjából a szintet, viszont akkor derült ki, hogy mi az erősségem (töri, magyar pillanatok alatt, matek soha...).
Nem lehet mindenki egyformán mindenből jó, ami nem megy azt ne erőltesd túl, ha úgy érzed fáradt pihenj és frissen folytasd tovább a tanulást. A sport pedig igenis fontos, segít lazítani, levezeted a feszültséget, szóval ez mindenképpen maradjon meg az életedben :).
Én a sulik elején nagyon lusta voltam, alig tanultam. Általánosba (6.-ba is) 4-es voltam, gimibe 3-as. Viszont van két diplomám, az egyik 4-es, a másik 5-ös.
Úgyhogy ne parázz, tök jól tanulsz. Apukádnak mondd el, hogy az állandó piszkálása nagyon rosszul esik neked, és ezek a jegyek semmiben sem befolyásolják majd az életedet.
A tanárod meg egy hülye, ha nem visz versenyre (pedig szeretnél menni).
Neharagudj, de ha apukád azt hiszi, hogy bárkit is valaha is érdekelni fog a hatodikos ellenőrződ, és hogy kitűnő-e, akkor minimum tájékozatlan, de a hülye jelzőt sem kéne sértésnek vedd.
Nemsoká kikerülsz abból a korból, hogy a szülő az atyauristen akinek mindig igaza van, és elkezded a szüleid emberi hibáit és gyengeségeit kiszúrni .
Jót akar? Ez természetes. De nem azt fogja elérni. Jól mondod, még gyerek vagy. Egy gyereknek szórakozni, játszani, szaladgálni, nevetni kell, nem pedig öt órát tanulni.
Mindenből ötös lenni pedig... drága, ne haragudj, de az emberek képességei korlátozottak és egyenletlenül oszlanak el. Középsuliban lehet, hogy hármast is kapni fogsz. Akkor mit tesz, tíz óra tanulásra ösztökél?
Az, higy apád jót akar, az tuti, de még ha jó jegyeid és csodás summa cum laude diplomáid is lesznek, ha ezt így folytatod, egy besült, szétstresszelt, szórakozásra és emberekkel való kapcsolatok kiépítésére képtelen leszel.
Egy jó jegyekkel rendelkező lelki idegroncs nem fog kelleni -ahogy apud mondaná -a ház aljába műkörmösnek SE.
tudom, még nem szállt fel a lila köd, de mindjárt kamaszodsz.
Azt javaslom, gondold át, akarsz e ekkora stresszben élni még tíz évet fölöslegesen
A 27-esnek igaza van :)
Apum már mondta nekem, hogy az ellenségeim hibáit ki kell szúrjam, és azzal szembesítsem. Ezt csinálom velük is sokszor, emiatt már ők is tudhatják, hogy nincsenek nálam sokkal magasabb szinten. Amúgy meg tényleg szinte semmit nem ér ha hatodikba nem vagy kitűnő.
Példák rá a tesóim. Az egyik egy elég kemény fizika szakra érettségizett és felvették. Tudás szerint 2. volt/van. Ő nem az a fajta, hogy "legyekjótanulóésaztánjóminden". Tudott volna az lenni, de nem volt az. Mindig a sor közepén lengedezett. A másik tesóm ahogy suliba lépett úgy első volt. Egész 12.-ig. Viszont ő is elég nehéz szakra jelentkezett. Egész pontosan orvosira. És 2. alkalommal bejutott a fizetésesre. Szóval szinte semmit nem ért az, hogy tanult mindenből kitűnően, ahelyett, hogy egy tantárgyra koncentrált volna egész sulis évébe, mint az első tesóm.
Na, és ha ránézünk a tesóimra látszik, hogy amelyik fizikára ment, és nem idegeskedett sokat, az jobban eltudja (mondjamúgy:)'adni' magát a társasági helyzetekbe. De amelyik egész idáig (most is) tanult, annak semmi társasági élete nem volt jóformán, és csak 2-3 fő a baráti köre, másokkal nem jön ki jól.
Én amúgy a kettő között vagyok. Nem vagyok kitűnő tanuló, lehetnék, de nem akarok. A napokba akarok társaságot, de másoknak nincs idejük. Újabb barátokat nem igazán (akarok) szerezni, mégis akarok társasági lény lenni.
(18-19 -es komizó vagyok)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!