Nem tudom elfelejteni a sérelmeket. Mit tegyek?

25 éves nő vagyok. Az apámról van szó. Előrebocsátom, hogy soha nem bántott fizikailag, sőt lelkileg se terrorizált olyan szinteken, amiket néha itt olvasok... de mégis, azok miatt, amiket mondott, önbizalomhiányos, kisebbségi komplexusos szerencsétlenség lett belőlem.

A fura az, hogy mindent megadtak nekem, szépen neveltek a szüleim, de apámnak időnként voltak kisebb-nagyobb "jópofa" vagy gonoszkodó beszólásai, amik alapjaiban ingatták meg az önmagamba vetett hitemet és a bizalmat kettőnk között. Kigúnyolt, amikor labilis, érzékeny kamaszként inkább támogatásra lett volna szükségem (valószínűleg poénnak szánta), belém kötött ha kellett, ha nem, kritizált, szekált, megalázott.

Nem folyamatosan: a fennmaradó időben szívességeket tett, segített a tanulásban, később elindulni az életbe, szeretett, szóval az idő 99,9%-ában jó szülő volt. De minden napra jutott legalább egy undok, indokolatlanul bántó beszólás. Ha kimutattam az érzelmeimet és kikértem magamnak vagy dühömben visszaszóltam, azzal csak rátettem egy lapáttal.

Odáig fajult a dolog, hogy a társaságában tök feszült vagyok, folyamatosan várom a következő szúrást, nem tudok vele normálisan beszélni. Az én hibám is, valószínűleg túl érzékeny vagyok, de a beszólásai olyan sebeket hagytak bennem, amik nagyon lassan gyógyulnak.

Már egy ideje nem lakom otthon, de ahányszor hazalátogatok, mindig összevicsorgunk. Már nem vagyok gyerek, most már van, hogy kiállok magamért. Persze akkor én vagyok a rossz, amiért "keltem a feszültséget" a családban.

Beszéltem a dologról a férjemnek, ő először el se akarta hinni, mert apukám a társaságában mindig csuda jó fej, kedves, figyelmes stb. Arra jutottunk, hogy apámnak valószínűleg valamiféle kisebbségi komplexusa lehet, és a "családfőnek" kijáró tekintélyt próbálja úgy kiérdemelni, hogy megaláz másokat. Ezt abból is gondolom, hogy mikor hazamegyek, engem ugráltat mindenért.

A hideg is kiráz a gondolatra, hogy érzelmekről beszéljek vele (többnyire gúnyt kaptam cserébe), de mégsem akarom ennyiben hagyni a kapcsolatunkat. Hiszen az apám. De már nem is tudok úgy közelíteni felé, hogy ne kezdjen nőni bennem a düh. Nagyon lerombolta az önbizalmamat.

Mit tegyek?