Egy elkényeztetett p*csa vagyok. Mit tegyek?

Szerintem az már jó dolog, ha felismered a hibáid. :)

Megkérdezhetem, hány éves vagy?

Az, hogy elismered, hogy "hülye p*csa vagy" és elkényeztettek, az némileg ellentmondásos, mert az ilyeneknek nem szokásuk így nyilatkozni magukról, nem törődnek az ilyesmivel. Két lehetséges magyarázatot látok:

1. Vagy az van, hogy ez az önkritika, amit itt gyakorolsz csak kamu, és igazából nem is gondolod komolyan, csak a lelkiismereted megnyugtatására írod le - mint amikor a bűnöző meggyón, hogy "rendezze a számlát" és tiszta lélekkel bűnözhessen újra. Ez esetben, mivel valójában egyáltalán nem bántál meg semmit és nem veszed észre magad, az élettől fogsz pofont kapni, ha ne változol.

2. Ha tényleg komolyan így gondolod, mint ahogy leírtad, akkor még nagyobb pácban vagy, mert az azt jelenti, hogy konfliktusba kerültél magaddal és bűntudatot, önutálatot érzel, aminél a világon rosszabb nincs. Ez felőrli az embert egy idő és egy szint után. Ebben az esetben meg, ha nem változtatsz, nem az élet bánik el veled, hanem te magaddal, mert mélyen úgy fogod érezni, hogy rossz ember vagy, és aki nem szereti magát, azt más se tudja soha szeretni. Ezt jegyezd meg!

Úgyhogy ne keress önigazolást, hanem gondolkozz el azon, mennyi mindent megtettek érted a szüleid, és képzeld magad az ő helyükbe. Nem csak értük, hanem magadért. Egy idő után az ember már nem a büntetéstől való félelmében szabályozza a viselkedését, hiszen a szülei egy idő után már nem lesznek ott, hogy megbüntessék, hanem a saját értékrendje, erkölcsi iránytűje alapján. Tök mindegy, hogy a szüleid hagyják-e vagy sem, ők nem ezt érdemlik, és nem engedheted meg magadnak, hogy így viselkedj velük, mint ahogy egy sérült kutyába se rúgsz bele, vagy egy hajléktalant se köpsz arcon csak azért, mert megteheted. És reméld, hogy ha majd egyszer te leszel öreg és elesett, nem így bánnak majd veled a gyerekeid.