Hogy kezeljük ezt a helyzetet?

A párommal hamarosan elköltözöm a szüleimtől és 150 km-re innen fogunk élni, Sopronban. Több okból is szeretnénk költözni, egyrészt az itthoni helyzet miatt (a testvéremnek gyereke lesz, persze a párjával együtt a szüleim házában lakva, mi meg éjszakákon át hallgatjuk az állandó veszekedéseiket, később a gyereksírást is hallgassuk?!), másrészt amúgy is ideje már (lediplomáztam, 23 leszek), szeretnénk már a saját és kizárólagosan a saját életünket élni, beleszólások nélkül (párom 27 éves, de az ő részéről is eléggé beleszólnak, és az enyémről is, mivel itt lakunk).

A párom szeretné a félbehagyott tanulmányait Sopronban folytatni, ezenkívül szeretnénk nyelvet tanulni, amire a mostani lakóhelyünk közelében nincs esélyünk. Először Bécsbe akartunk menni a munkalehetőségek miatt, de túl sok pénzbe kerülne egy ottani lakás bérlése, ezért maradt Sopron. Találtunk is egy újépítésű lakást, ki is tudnánk fizetni két osztrák fizetésből, csak munkát nem könnyű találni, de szerintem ez is menni fog.

De nem is ez a lényeg, hanem, hogy a szüleink minden erejükkel tiltakoznak, főleg az enyémek. Már azt is felajánlották, hogy költözzünk a pár utcányira lévő másik házukba, kirakják onnan a bérlőket, felújítják nekünk a házat, mi meg jól ellehetünk ott. Abban igazuk van, hogy nem kevés pénzt megspórolnánk így, mégsem költöznék oda, több okból sem: egyrészt minden veszekedés alkalmával hallgassam, hogy élősködöm rajtuk?!, másrészt a testvérem biztosan megharagudna, hogy nem neki adják a házat a gyerekkel, harmadrészt abban a házban laktunk régen és elég rossz gyerekkorom volt (jórészt pont a szüleim meg a testvérem miatt), amire nem szívesen emlékszem, sosem voltam abban a házban a költözés óta, mert a gyerekkoromra emlékeztet.

A szüleim mégsem értik meg, miért nem akarok oda költözni és miért akarok diplomával külföldön "aljamunkát" végezni. Nem is merem megemlíteni nekik, úgyis kinevetnének, hogy az egészet azért vállaljuk be és azért akarunk még tanulni, hogy karriert építsünk és abban az országban élhessünk, ahol régóta élni szeretnék. De ha még ezt a kis költözést sem bírják elviselni, hogy fogják azt, többezer km-re innen? Anyám már az érzelmi zsarolástól és a fenyegetőzéstől sem riad vissza. Közben meg én már nem bírom itt, a testvéremék teljesen tönkretesznek (nem bírom már az üvöltezéseiket hallgatni, sem nappal, sem éjszaka, és a gyereket sem fogom tudni elviselni), és a szüleim nem értik, mi a bajom. Közben a párom anyja is állandóan tele akarja beszélni a fia fejét, hogy maradjunk a közelben (persze ne a szüleim házában, hanem az ő városukban, nehogy az én szüleim legyenek a jobbak a szemünkben - mert ekörül is megy a harc a két család között).

Már nem bírom ezt az egészet, mindenki mindenbe bele akar szólni, megy mindenhonnan az érzelmi zsarolás, a fenyegetőzés, hogy mindenünk elmegy a lakásra, éhezni fogunk.. stb, sokszor úgy érzem, így aztán soha nem fogok eljutni oda, ahova akarok, ahol élni szeretnék, mert mindig visszahúznak. Pedig annyira szeretném már a saját életemet élni, nem azt, amit mások kitaláltak nekem. Szerintetek hogy szereljem le a családtagokat, a szülőket? Mert úgy érzem, lehetetlen.