Szégyen, ha a gyerek ilyen tájékozatlan?
Nekem sajna nem tanítottak semmit a szüleim a jogaimról. Mikor azzal jöttem, hogy ne üssenek meg ok nélkül, mert vannak jogaim (17 lehettem), akkor az volt a válasz, hogy jogom két dologra van: "Tisztelni a szüleim és engedelmeskedni."
Iskolában tudtam meg, és nem alsóban, hogy ok nélkül megszégyeníteni és mások előtt megalázni a gyereket nem szabad. 15 évesen világosított fel egy tanárom, hogy gyereket verni úgy, hogy annak nyoma legyen, és nem oktató szándékkal, hanem élvezetből és hatalomfitogtatásból feljelenthető.
(A nevelő célzatú pofon az engedetlen kamasznak természetese nem ez a kategória)
Sokáig abban sem voltam tisztában, hogy jogom van az alapszükségletekre (amennyiben a család finanszírozni tudja), mint a tisztálkodási szerek ápoltság céljából.
Nem tudtam eldönteni, apámnak joga van e megszabni, mikor szólalhatok meg, vagy mikor ehetek. Üvöltve és fenyegetve adta a tudtomra rendszeresen, hogy az ő házában nincs jogom az ő engedélye nélkül megszólalni, vagy kiveri belőlem a lélegzetet is.
19 évesen el akart vitetni a pszichiátriára, mert szerinte közveszélyes vagyok. (Az ok, hogy meg reggel akartam megmosni a hajam, mert este a húgom mosott, és nem hagyott volna meleg vizet. Amikor megtiltotta, felhívtam anyut, hogy kikérjem a véleményét. Erre apu fenyegetni kezdett, hogy megöl, elintéz, becsuktam az ajtót, jött utánam, mint a vadállat, tépte a kilincseket, hogy felaprít, amiért meg mertem kérdezni anyát arról, amit ő világosan kijelentett).
A nagymamámtól tudtam meg, hogy jogilag felnőtt nőként pszichiáter beleegyezése és a saját aláírásom nélkül nem zárhatnak el.
20 évesen jöttem el otthonról.
Kinek a hibája, hogy tájékozatlan maradtam?
N
Nálunk azért ennyire nem durva a helyzet, de picit én is tájékozatlannak érzem magam.
A szüleim állandóan úgy viselkednek velem, mintha mellettük nem lehetne szavam, mert otthon lakom, és közben a fizetésem követelik. Kérdem én, ha hazaadnám minden fizetésem (ami elég sovány összeg), akkor nem kezelnének már így?
Meg kellene vásárolnom a szabadságom?
Úgy érzem akkor is ők akarnának mindent megmondani és megparancsolni nekem...
Nem bírom, hogy ilyen birtoklóak.
21L
Ha most legalább 50-60 éves lennél, akkor azt mondanám, hogy igen, nyilván a szüleid és a szűkebb környezeted a felelős nagyobb részben abban, hogy ilyen "tudatlan" maradtál.
Na de az Internet (jelenleg még meg nem adóztatott) korában? Menjél már!
Sajnálom, hogy kifogtál egy barom szülőt, de nem zárt be, nem tartott hét lakat alatt, hogy ne tudhasd meg, hogy mit tehetsz, és mit nem, így csak a saját "kigyógyulásodat" hátráltatod azzal, hogy mindent "másra kensz".
Ez hasonló ahhoz, hogy ha valakit nem világosítanak fel a szülei a védekezésről és az iskolában se teszik meg ezt, akkor a "gyerek" már nem is felelős azért, hogy ész nélkül dugott?
nem, nem szégyen, h a gyerek tájékozatlan, hisz aza a környezet, és a szülők hibája..
nagyobb baj hogy te már nem vagy gyerek, és már nem gyerekként is komoly tájékozatlanságod, ezt már 16-08 évesen sem lehet a szülőkre fogni, ilyen korban már erről a részről nem gyerek az ember. vanank lehetőségek, főleg a mai világbn mindenről tájékozódni
19 évesen teljes egészében a saját hibád, a szüleid hatására
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!