Ti hogy kezelitek ha a pártoknak van egy gyereke az előző kapcsolatából?
Az az igazság, hogy 20 éves vagyok és nem tudom "illik-e" a korra fogni, de azt hiszem nem értem még meg erre.
Amikor megismerkedtünk elmondta, hogy van egy kisfia amivel akkor nem is volt problémám.
Mivel az anyuka nem engedte, hogy a barátom lássa a kicsit, így még én voltam az aki bíztatta, hogy próbáljon beszélni vele, vagy ha szép szóval nem megy forduljon ügyvédhez, mert én ugyanebben a szituban voltam és tudom, hogy ha a kicsi évek múlva megismeri (mint az én esetemben 16 év után aput) teljesen mind1 mit mondd a gyerekben csak az fog élni, hogy apa nélkül nőtt fel, apa nem volt ott.
Most viszont, hogy sikerült megegyezniük teljesen befordultam, és tudom, hogy önző vagyok, de bár ne szóltam volna egy szót se.
Nyilván logikus az is, hogy az anyja nem adja rögtön csak úgy oda a 2 éves gyereket, mert 1 éve nem látta az apját, de egyszerűen megesz a féltékenység amikor hétvégente együtt vannak és tudom, hogy hármasban fagyiznak vagy játszanak valahol. Aztán mikor este hazajön jönnek az sms-ek, hogy jó volt együtt, bár ne mentek volna szét stb...
Az, hogy a gyerek az első helyen lesz neki természetes, és elfogadom, de az a tudat, hogy azzal a nővel van órákat, tudom, hogy fűzögeti, csábítja... kikészít teljesen.
Már beszéltem vele erről, tudom, hogy túl lépett, szeretjük egymást, és elhiszem neki, hogy csak a gyerek miatt teszi, de akkor sem tudom elfogadni...
Másra sem gondolok mikor együtt vannak, felemészti a hétvégéimet.
Ti hogy vagytok ezzel, voltatok már hasonló helyzetben?
Igy van ez sajnos, a gyerek az a pasid vére, míg nők jönnek, mennek.
kicsit túlbuzgó voltál a gyerek témával, és nem gondoltad át a dolgot. Egy valamirevaló nő dolga az, hogy tiltsa a pasiját más nők gyerekeitől. Igy majd kevesebb jut a te gyerekeidnek. Meg neked is. Kevesebb együtt töltött idő, több aggódás, féltékenykedés.
Miért kell ez neked húszévesen? A tiéd a világ.
"Fölöttem a tejút azért ragyog,
Mert én nézem és húszéves vagyok" Tóth Árpád /A csillagász
Nem voltak házasok.
Őszintén szólva pedig szerintem teljesen természetes, hogy hármasban vannak hétvégente egy napot, mivel apa egy éve nem látta a kicsit, így várható volt, hogy az anyja nem azt mondja tessék vidd a gyereket.
Kell egy két hónap amíg a gyerek hozzászokik az apjához, aztán a kapcsolat minimalizálódik annyira amíg az anyja elhozza ide vagy barátom érte megy.
Csak fel sem merült bennem, hogy a csaj 1 év után még neki áll próbálkozni, ez az ami nagyon aggaszt, és nem tudom, hogy kezeljem, mert tehetetlennek érzem magam.
Már arról is beszéltünk, hogy egy egy találkára én is elmehetnék de a csaj kitért a hitéből.
A válaszom erre annyi, hogy nem kell ez nekem, de szerelmes lettem :))
Talán fiatal vagyok és naív, de nem szeretném eldobni az embert akit szeretek az első akadály miatt.
Hosszútávra tervezek vele, és azt hittem ti tudtok tanácsot adni, de kezdek rájönni, hogy mást nem nagyon tudok tenni, mint megvárni amíg letelik ez az időszak.
"Már arról is beszéltünk, hogy egy egy találkára én is elmehetnék de a csaj kitért a hitéből."
Íme az első intő jel.
A párod szépen elmagyarázza az exnek, mennyire fontos, hogy a kicsi téged is megismerjen, megszokjon, hiszen amikor majd csak apával lesz, Te is ott leszel, az anyja viszont nem. Nyilván nem fér bele a jövőbeni terveibe az exnek ez a felállás, azért tiltakozik, de ezt a Te párodnak kell elfogadtatni vele, ezzel tudna kiállni melletted.
Kérdező, az exnek van már új kapcsolata?
Egyébként tényleg egy kicsit elszúrtad, amikor a magad gyerekkori érzéseit vetítetted ki, és elkezdtél beleszólni - "így még én voltam az aki bíztatta, hogy próbáljon beszélni vele, vagy ha szép szóval nem megy forduljon ügyvédhez, mert én ugyanebben a szituban voltam" - szerintem alap, hogy ilyenkor a másik fél és az előző családja kapcsolatába NEM SZÓLUNK BELE - se így, se úgy - vélemény is csak akkor, ha a másik kéri.
Különben hát ja, ez így egy kicsit vízválasztó-féle lett, ki fognak alakulni a dolgok. Arra vigyázz, hogy ne rendezz féltékenységi jeleneteket, mert az egyértelműen ellened dolgozik. (pláne, hogy maga a helyzet is a te unszolásod eredményeként jött létre:))
Ragaszkodj hozzá viszont, hogy te is meg akarod ismerni a gyereket, és akár az exet is, ehhez jogod van. Nem kell ehhez mindjárt egész napos közös program (az valszeg elsőre sok is lenne), elég, ha egyszer elkiséred a párod, vagy elé mész, vagy ilyesmi...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!