Normális ez? Egyre többször olvasom itt, hogy 15-16 évesek írják, hogy nem bírják, hogy otthon megmondják mit csináljanak.

Ezt a választ egy másik ehhez hasonló kérdéshez írtam:

Hát elmondanám nektek, hogy a lehető legrosszabb dolog amit szülő tehet gyermekének, ha ilyen dolgokat tilt, mint amit a kérdezőnek is. És ez saját tapasztalat. Én 17 évesen hasonló helyzetben voltam. Nem mehettem sehová, nem sportolhattam, nem járhattam el futni még a háztömb köré se, pedig biztonságos környék volt. Nem pasizhattam bulizhattam, stb. Aztán próbáltam belenyugodni, mondogattam magamban, hogy ez így biztosan jó, mert a szüleim biztosan csak jót akarnak nekem, stb. Magyarán kényszerítettem saját magamat a helyzet elfogadására. Aztán a lelkem mélyén kínlódtam és minden este sírva aludtam el. Lefogytam, a hajam elkezdett hullani. Aztán 19 évesen ideg összeroppanást kaptam. Én nagyon szerettem volna megfelelni a szüleimnek, szerettem és szeretem őket de ez nem ment, mert ez nem élet, mondhattok bármit. És igen, veszélyes egy 17 évesnek egyedül, ez az egy igaz, de ki mondta, hogy egyedül menne haza? Egyébként egy 27 éves nőnek is ugyanolyan veszélyes lehet. Ami még felháborít, az az, ha valaki a híradóval jön. Persze a híradóban nem hallhattatok arról az esetről, amikor a saját unoka nővéremet, akit olyan szigorúan neveltek mint engem, a saját bátyja akart megerőszakolni, mert kiderült róla, hogy őrült. Magatokba véstek egy "alap sztorit", hogy "a 16 éves Timikét megerőszakolták részegen egy discoba és terhes lett, mi ez már, ne engedjük a gyereket sehová" és itt be is zárul a kör. Pedig a való letben a dolgok nem így mentek. Az ideg összeroppanásom után a szüleim észhez tértek, bár kb. 1 éven át depressziós voltam, felálltam, és összeszedtem magam, új életet kezdtem. Higyjétek el, ha valaki szabad akar lenni, hiába mondjátok, hogy "én tartom el" ha egyszer ő nem attól lesz boldog. Most 23 éves vagyok, jövő hónapban leszek 24 éves, és valahol hálás vagyok az ideg összeroppanásomnak, és depressziómnak, ha lehet ilyet mondani, ennek az esetnek köszönhetem, hogy nem bolondultam meg, mert ha a szüleim tovább folytatják azt, hogy nem engednek élni, biztosan megbolondulok.

Én azt látom, hogy a mai tinik nagyon mások, mint mi voltunk anno. (Mondom ezt úgy, hogy nem vagyok még 30, szóval nem a háború előtti időkről beszélek :D )

Úgy emléjszem, hogy minker azért nem kellett korbáccsal verni, hogy tanuljunk, és nem is volt ennyire kinyílva a csipánk, mint a maiaknak.

Bennünk valahogy bennünk volt az, hogy dolgozni akartunk, jövőt akartunk magunkank. A maiakkal véleményem szerint az a legnagyobb baj, hogy nem akarnka semmit az élettől (jó, zömmel, vannak bőven kivételek), majd lesz valahogy alapon vegetálnak.

Előttem az ékes példa, a vőlegényem öccse. A srác szó szerint nem csinál semmit. Valami szakközepet cisnált, most még 2 évig tanul valamit, de én még könyvet a kezében nem láttam. "-sekkel bukdácsolt végig, érettségin éppen hogy csak átrugdosták, azóta is csak vegetál.

Mondom a napi aktivitását: hazajön iskolából (nagyon boldogan meséli, hogy mennyit aludt za órákon és hogy szólt be a tanároknak), eszik (nagyon kövér, folyamatosan csak tömi magába a kaját), netezik/ps-ezik/filmezik, elmegy inni (nem mindennap). És ennyi. Semmi több. Néha még meglátogatja a mosdót, és ezen kívül a 10 aktivitáson kívül semmiről sohasem szól az élete.

Takarítani sohasem segít az anyjának, a szobájába nem lehet bemenni, akkora kupi van (az apjának kell bezárni rá az ajtót - 20 éves, csak jelzem - és fenyegenti, hogy addig nem jöhet ki amig nincs rend és nem porszívózik fel, és ekkor nagy kegyesen talán megeteszi) nála, hogy nem lehet kinyitni az ajtót, hogy bemenj, megeszi a kaját (amit max a mikróba képes betenni, de teát főzni már pl nem tud) a csonotkat/koszontányért/lezabált tálcát (hogy lehet egyáltalán lezabálni rendszeresen egy tálcát, hát ott a tányééééét?!) vagy ott hagyja az ágyán vagy kib.ssza a konyhába, és ennyi. Itt végetért számára a történet. Büdös és koszos.

Na, hát hogyha én így viselkedtem volna, vagy bármelyik fiú/lány a környezetemben, akkor szimultán kapta volna a pofonokat anyjától és apjától. Szóval nagyon el vannak kapatva a mai gyerekek, már hogy eleve megfordul a fejükben, hoyga szülő csak cseszeget. NIncs számukra mérték, nicns jövőkép és nincs belátásuk. El vannak nagyon fajulva, csak abban tudok reménykedni, hoyg aza enyém nem ilyen lesz!

Kedves #22, azért ugye megbocsájtod, ha kicsit levegőért kapkodok azért, mert mondjuk a LÁNYOM generációja "bezzegamaifiatalozik":)))

Nem, mi 50 körüliek annyira nem voltunk mások kamasznak (legfeljebb nagy úr az önigazolás meg a kevés Cavinton) , 16 évesen nálunk is ment már a Postinor-csencs a gimiben, volt, hogy az iskolai - akkor "KISZ" meg "építő" tábor 1 hetében egy hétig piásak voltunk, mi is óra előtt az iskolában írogattuk a leckéket, mi is kiröhögtük azt, aki "majd csak az érettségi bizonyítvánnyal" akarja elveszteni a szüzességét. Nagy előnyünk volt még, hogy akkor még nem létezett az "elektromos póráz", tehát a szüleink hamarabb kénytelenek voltak leszokni a kontrollálásról, valamint a szüleink generációját kevésbé paráztatta a média, és nem tudták az interneten se hülyíteni egymást.

És hát ja, nem internetre írogattuk, hogy "17 évesen bekaptam a legyet, hogy mondjam el anyunak" és nem kaptuk a ledorongolást mindenhonnan, hanem egyrészt sokkal "elfogadottabb" volt az AB - ugye kb 4x ennyi volt évente mint manapság - másrészt közkézen forgott nőgyógyászok neve, akik megcsinálják bizottságosdi és szülői aláírás nélkül is... bizony, ez a valóság, bárhogy próbálják lakkozni egyesek a "bezzegamiidőnkben"-t:)

Az mondjuk tény, hogy fegyelmezettebbek és motiváltabbak voltunk. Kb annyival, amennyivel egyszerűbb, kiszámíthatóbb, és nagyobb létbiztonságot nyújtó volt az élet akkoriban... nyilván motivál valakit, hogy 18 vagy 24 éves koráig ki kell bírni az iskolát és a tanulást, ha utána beülhetett egy melóhelyre, ahonnan majd csak nyugdíjba kellett volna elmennie... ha ahhoz van épp kedve. Igen, a sokkal egyszerűbb és világosabb célok céltudatosabb és fegyelmezettebb nemzedéket eredményeztek... meglepő, mi?

Na, ilyenek....

Őszintén szólva nagyon örülök, hogy az 1970-es évek végén voltam kamasz, nem manapság...

Utolsó, teljesen egyet értek minden szavaddal. Én is ezt írtam, csak más aspektusból és más példával szemléltetve.

Én csak azt nem értem, hogy minek ez a támadó hangnem, hogy a lányod korosztájába tartozom. Mintha én ettől nem láthatnék bele, és nem lehetne véleményem. Ez nem esett jól, na mindegy, valószínáleg ez téged nem érdekel...

Én azt látom, hogy valahol utánunk volt egy nagy törés, amit én az internetnek a minden napokba bejutásával és szülők túlterheltségével azonosítok. Velünk sokkal többet foglalkoztak anno anyáink, mert nem voltak rákényszerítve, hogy a megélhetésért úgymond karrieristák legyenek, tehát kevésbé megterhelő munkákat vállalhattak. Manapság erre nincsen lehetőség. Ezért ilyne vadhajtásként nőnek a gyereket. De niylván ezt nem tudhatom, mert nem lehet saját véleményem, mert nincs még nyugdíjasigazolványom...

Támadó hangnem?:))) Levegőért kapkodva nemigen lehet támadni:)))

Na, én úgy látom, hogy ilyen tekintetben nem jobb vagy rosszabb, hanem szélsőségesebb lett a "bezzegamaifiatalság"... amikor mi anno mondjuk 1980-ban úgy döntöttünk 15-16-17 évesként, hogy hazamegyünk az utolsó óráról, vagy nem írjuk meg a témazárót csakmertazért, akkor így tettünk és kész, képesek voltunk közösségként funkcionálni, amiben volt erő. Ma azt látod, hogy a 25 fős osztályban ugyanebben a szituban 10 nekiáll csakazért is dolgozatot kaparni, mert "az én karrierem, jajj, mit szól az anyukám" és másik 5 meg elkezd a tanárral agresszívózni, akár neki is megy... de az nem működik valamiért, hogy 25-en ráírják a nevüket a papírra, és beadják, mert épp tiltakoznak, ésszel, felelősséggel, következetesen. Az eredő kb ugyanaz, a szórás különbözik jelentősen...

De alapvetően ez a mai generáció sokkal megalkuvóbb, mint a mienk volt anno, mondtam is a múltkor gúnyosan valamire, hogy ha ma forradalmat akarnék csinálni, megkérném a mai "z-generációt", hogy a nagymamáikat küldjék, mert az akciónyugdíjasokban több a tűz, mint ebben a generációban...:)))

Na, ehhez képest érdekesek az ilyen kérdések, mint ez is itt...

Leragadtam a 4. hozzászólásnál, és nem olvastam tovább.

Miért ne tudná egy 16 éves, hogy mi jó neki?

Én pl. 16 évesen döntöttem el, hogy melyik egyetemre megyek. Igaz, mire odaértem változott a helyzet, de az irány már akkor kialakult.

Ha egy szülő a megelőző 14-15 évben normálisan nevelte a gyerekét, akkor 16 éves korában szerintem már nagyon nincs miért aggódnia. Addigra vagy kialakult egy felelősségteljes gondolkodás a gyerekben, vagy nem. De ez nagyrészt a szülőn múlik. Ha a szülő bízna a nevelési módszerében, akkor nem kellene folyton konfliktusba kerülnie a gyerekkel, mert bízna benne. Ha meg ő is tudja, hogy hibázott, akkor 16 évesen már nehéz helyrehozni.