Anyum nem engedi, hogy a barátommal aludjak, de miért?
Pár hét és 18 éves leszek. Nyáron lett vége egy több mint 2 éves kapcsolatomnak, egyszer sem aludhattam nála vagy ő nálam, még meg is értem, mert 15 voltam, mikor összejöttünk, oké, fiatal és éretlen, kislány. (A kapcsolat vége felé már lefeküdtem vele.)
Most nyár óta van egy új barátom, nem feküdtünk még le, korainak gondoljuk 2-3 hónap után, várunk picit. Lesz egy egész napos programunk a fiúval, és úgy gondoltuk, hogy estére átmegyek, rendelünk valami kaját, elfilmezgetünk meg beszélgetünk, aztán ha elfáradunk, akkor alszunk, mert minek menjek haza, ha például hajnal 4-5 felé üt ki a fáradtság?!
felvetettem ezt anyumnak és teljesen kiakadt, hogy ez korai, meg sétáljak csak haza akár hajnalban is.
Osztálytársaim már 15 évesen elmentek nyaralni a barátjukkal és anyum teljesen egyet értett velük, még örült is neki, hogy de jó nekik. Engem meg nem enged el, pedig a fiúval hetente egyszer találkozunk, mert suliba nem ide jár és csak hétvégére jön haza...
Szerintetek hogy vehetném rá? Érettnek érzem magam és ő is látja, hogy sokat változtam, de nem akar elengedni egyszer ott aludni...
Anyukád úgy véli, nem tartozik a tinikapcsolatba az együttalvás.
Majd ha elköltözöl, élhetsz másként.
Őszintén kérdező, nem tudom. Nem is hiszem hogy valaha megértem majd ezt. Én már 16 évesen is ott aludhattam a barátomnál, mégse lettem terhes meg semmi. Húgom ugyan ez.
A barátnőim viszont, akiknek nem engedték, ők általában egy "barátnőjüknél" aludtak és meg volt a családi béke oldva.
Ha nagyon nem akar engedni, te is aludj egy "barátnődnél".
Szerintem várd ki a 18ig azt a pár hetet.
Mikor betöltötted, menj el, és kész.
Anyádnak nem tetszik a fiú, mert csak egy hétvégi pótléknak tart. Nem akarja, hogy csalódj.
Szóval, ha egy srác belemegy 18 fölött abba, hogy hónapokat vár a szexszel, az csak akkor lehetséges, ha nincs kiéhezve rá. gondolom a pasid valahova fősulira, egyetemre jár. Mennek ott hétköznap az egyetemi bulik, szétcsajozza magát, aztán hétvégén hazamegy, és akkor meg ott vagy neki te.
Utolso.. Most nem akarok neki kezdeni magyarazni, hogy mit miert. Nem fosulira jar es nem az a tipus, akire csak ugy buknak a lanyok, egyaltalan nem csajozik, es nem azert varna honapokat, mert nincs kiehezve. Bar mindenki magabol es az ismeroseibol indul ki.
Ha csajozna, mar reg a fulembe jutott volna. Itt az alvasrol szolt a kerdes, nem a buli-pia-csajok haromszogrol. Nem potlekkent kezel.
Azért anyud sem száas, hogy sétálj csak haza, akár hajnalban is. Max., ha a srác elkísér.
- várd ki, míg 18 vagy, onnantól kezdve nem szabhatja meg, mikor-kivel-merre (max. kidob otthonról, hogy akkor boldogulj csak)
- ne aludj nála, kísértesd haza magad, ha annyira aggódik érted
- kérd me,g hogy jöjjön Ő el érted, mert te egyedül nem vagy hajlandó hajnalban hazajönni
es nem az a tipus, akire csak ugy buknak a lanyok
alamuszi nyuszi nagyot ugrik...
A szomszéd utcában lakik, 3 percre... De persze hazakísér mindig, ha ott vagyok délután-este, ő sem engedne egyedül még addig sem haza.
Lehet gondolni bármit, megbízható és közeli barátaim neki is nagyon jó barátai, régebb óta ismerik mint én, és tudják, hogy milyen. Én pedig megbízok benne. Kötekedő idegen, téged pedig sajnállak, hogy neked maximum olyanokkal lehetett eddig dolgod, akik így bántak veled, de nálam ez nem megszokott.:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!