Miért állnak így a szüleim a férjemhez? Mit lehet ezzel csinálni? (Kicsit hosszú lesz)

5 éve vagyok együtt a férjemmel, ebből 1 éve vagyunk házasok. A szüleim szomszédságában lakunk (nem együtt velük), az övék eredetileg a lakás, de nekünk (nekem) adták, mikor végeztem a fősulin, mondván, ne fizessek albérletet, itt van ez, úgysem kell nekik.

Be is költöztünk 3 és fél éve, minden rendben volt. Napi szinten találkozunk ugye, de ez nem jelentett problémát senkinek, szoros volt mindig a kapcsolatunk, és nem szólnak bele a dolgainkba, hagynak minket élni. A szüleim szerették a férjemet, befogadták, nem volt semmi gond, az esküvőnek is örültek.

Viszont az utóbbi időben észrevettem, hogy elkezdett megváltozni a hozzáállásuk, olyan, mintha keresnék a hibát a viselkedésében folyamatosan. Nem csesztetik őt, csak nekem mondogatják folyton. Az esküvőszervezésnél kezdődött a dolog, az ő szülei ugyanis csöndes típusok, nem szólnak bele semmibe, várták, hogy mi eldöntjük a dolgokat, aztán majd megmondjuk, mi lesz. Anyám akkor kezdte el a pattogást , mondván, milyen családból jön a férjem, őket nem is érdekli az egész, milyen emberek ezek, hogy nem szervezkednek stb. Próbáltam neki finoman elmagyarázni, hogy nem mindenki minden lében kanál típus, mint ő, érdekli őket, de nem szólnak bele aktívan. Csakazértis mondta, ő ezt nem bírta megérteni. És mintha azóta állna másképp a férjemhez is. Tudni kell, hogy a mi családunk elég "olaszos", hangosak, mindig mindent azonnal megdumálnak, kidumálnak, alkalomadtán hangosan veszekednek stb, de ez ilyenkor nem komoly, 2 perc alatt túlvannak rajta. Most elkezdett baj lenni az, hogy a férjem csöndes típus, pl nem óbégat ő is evés közben (vasárnap együtt szoktunk ebédelni), és miért nem nyitottabb velük, miért nem dumál meg velük ő is mindent.

Egy példa: 1 hónapja kórházban voltam 1 hetet, minden nap jöttek látogatni, egyik nap a férjem jött be. Mondtam neki, mikor ment el, hogy mindjárt felhívom anyámat. Később anyám meg nekem mondogatta, hogy milyen bunkó, mert miért nem ment át mesélni, hogy mi van velem. Mondtam neki, hogy mert tudja, hogy felhívtalak, és én úgyis elmondtam, amit kell. Válasz: akkoris... (kiderült amúgy, hogy a férjem átment ám beszélni vele, csak 10 percig ült, és nem jutott szóhoz, mert anyám a húgommal veszekedett nagy hangon, és le se szarták, hogy mit akar mondani, ő meg megunta és eljött).

Pár napja meg velem volt anyunak egy beszélgetése arról, hogy ő miért ilyen zárkózott, ez olyan gáz, milyen házasság lehet ez, hogy ül kussban egész nap. Elmagyaráztam neki, hogy velem nem ilyen, mi mindent megbeszélünk, de tény, hogy ő csöndesebb fajta, és csak velem nyitott, hozzátettem, hogy nem mindenki olyan, mint ő, fogadja el. Válasz: ez akkor is idegesítő, meg hogy lehet valaki ilyen...

Legújabb, hogy apám sértődött meg, mikor átjött, mert a férjem egy "miért nem így csinálod kérdésre" visszaszólt nekem félig poénosan, hogy "zsák szarért", közben apu kérdezett tőlem valami mást, és azt hitte, neki címezte a férjem a választ. Beduzzogott, mint egy gyerek, nem is mondta meg, mi baja, a húgom mondta utólag, hogy hát ez. Mondtam apunak, hogy akkor nyugodtan abbahagyhatja a pattogást, mert nekem szólt a válasz, de nem hiszi el, az megy, hogy milyen bunkó a férjem. Nálam itt elszakadt a cérna, és közöltem, hogy ha nem képesek őt családtagként kezelni, csak megtűrt személyként, és egyfolytában belekötnek, akkor köszönjük szépen az eddigi lakáshasználati lehetőséget, de mindenkinek jobb lesz, ha elköltözünk innen messzebbre. Na, ez kb. olaj volt a tűzre, most halálra vannak sértődve, hogy ők nem csináltak semmi rosszat, miért vagyok ilyen, meg ők igenis családtagként kezelik a férjemet, nem értik, mi bajom. De ez nem igaz, mert 4 évig semmi gond nem volt, tényleg normálisan viselkedtek vele, most meg lesik, hol lehet belekötni.

Nem értem mi történt, kérdeztem anyámat is, a férjemet is, hogy történt-e valami, amiről nem tudok, összevesztek-e, mindkét fél állítja, hogy nincs szó ilyenről.

Mit csináljak ezzel a helyzettel? Hogy őszinte legyek, a költözés sem lenne megoldás, mert akkor meg teljesen megutálnák a férjemet, mert "miatta" mentünk el (azt sose látnák be, hogy igazából miattuk), és nagyon megromlana a kapcsolatunk. Ezt csak azért dobtam be, hogy hátha ettől észhez térnek. Emellett az az igazság, hogy én sem szívesen hagyom itt a lakást, mert beleöltünk már 1-2 milliót, ugyanis felújítottuk elég szépen. De mondom, valószínűleg nem is lenne megoldás, csak rontana a helyzeten. Hogy tudnék ezen változtatni, hogy jobb legyen? Ezt a villámhárító szerepet már nagyon unom...

Bocs, hosszú lett, köszi annak, aki elolvasta.