Miért haragszik rám anyukám?

Kicsit több, mint fél éve elköltöztem otthonról külföldre, mert egyrészt nehéz lelki válságon estem át (szexuális erőszak), másrészt szüleimmel se jöttem ki jól (azelőtt se, de gyerekként még elviseltem).

Nem vagyok egy nagy igényű lány, mindig szófogadó voltam, és semmit sem hánytam a szemükre. 14 éves korom óta dolgoztam, a kiadásaimat magam álltam (bkv bérlet, gyógyszerek, tanszerek, tankönyvek, osztálypénz, osztálykirándulás, ballagás, érettségi, szalagavató, egyetemi könyvek, stb), bár szüleimnek bőven tellett volna rá, az önbecsülésem nem bírta elviselni azt a tényt, hogy én egy ingyenélő dög vagyok. Ezért amit csak tudtam, megteremtettem magamnak. A mindennapi konfliktusok kikészítették az idegemet, anyám állandóan sírt nekem, hogy tönkre teszi őt apám, non stop üvöltözött, cipőket vágott hozzám, és szüntelenül, betegesen takarított.

Apám meg még huszonévesen is pofozott, rugdosott, lökdösött. És utána csodálkozott, ha nem viselem el, amikor meg akart puszilni vagy simogatni. Amitől amúgy a gyerekkori molesztálása miatt alapból undorodom, és gyűlölöm. Nem őt, hanem a tettét.

Hazamentem látogatóba egy fél év után, segítettem a kertben, elmentem anyámmal dolgozni, és egy nap nem pihentem a szabadságomon. Apám szexuálisan közeledett felém, de utána igyekeztem kerülni, hogy kettesben maradjunk, és lehetőséget adjak neki erre újra, de ami a legjobban fájt, az anyám mondatai az elutazásom előtt. Azt mondta, utál, és hogy soha többet ne jöjjek haza.

Annyira fájt tőle ez, hogy azóta nem tudok rendesen aludni, borzasztó lelkiismeretfurdalásom van, miközben tudom, hogy semmivel sem bántottam meg. Mit tennétek a helyemben?