Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Valóban az én hibám, hogy...

Valóban az én hibám, hogy édesanyám teljesen elfordult tőlem?

Figyelt kérdés

Édesanyám egyedülálló anyaként nevelt fel. Nem voltunk gazdagok, de mindenem megvolt, amire szükségem volt. Nagyon jó kapcsolatunk volt, mindent elmondhattam neki, bármiről tudtunk beszélgetni. 2 éve azonban megváltozott minden. Megismertem az első szerelmemet, anya viszont ellenezte a kapcsolatunkat, minden ok nélkül. Szét is mentünk miatta a sráccal. Aztán ismét jó volt minden, mert csak anyuval mentem mindenhova. Közbe neki lett egy futó kapcsolata, ami tavaly télen csúnya véget ért. Azóta anya depressziós lett. Minden erőmmel azon voltam és vagyok is hogy segítsek neki, de nem megy. Közben lett egy párom, akit szintén nem visel el. Állandóan azt vágja a fejemhez, hogy én nem foglalkozom vele, mert nekem csak a párom létezik, ő meg a fél életét arra tette fel, hogy engem felneveljen és hogy miattam volt mindig is egyedül. Ha a párommal megyek valahova, megsértődik hogy vele nem foglalkozok, napokig nem szól hozzám ha náluk alszom. Állandó jelleggel azt hajtogatja hogy én vagyok az az ember akiben a legnagyobbat csalódott élete során. De nem értem hogy miért. Egyszerűen úgy érzem hogy a saját anyám nem visel el maga mellett csak megtűr. Kezdek összeomlani. Volt róla szó, hogy a páromékhoz költözök, tárt karokkal várnak a szülei is, de attól félek, ha megteszem ezt a lépést anyám soha a büdös életbe nem fog hozzám szólni. Mégis mit tegyek, hogy normalizálódjon a kapcsolatunk?


21/L


2014. okt. 1. 10:28
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
én úgy látom, hogy anyud azt szeretné(ha tudatosan nem is), hogy ha neki nem volt párkapcsolata amíg téged nevelt, akkor neked se legyen. veled szeretné pótoltatni azt az űr, amit egyébként egy férfinak kéne.
2014. okt. 1. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
Fontos lenne hogy anyukàdal megėrtesd hogy nagyon szereted anyukàdat es a baratodban viszont szerelmes vagy a 2 nem ugyanazz,es neked szumseged van anyukadra es halas vagy amiert felnevelt teged egyedul is.. itt a haterben depresszii van es egy fėlelem higy ferjhez mesz es anyukad vegleg egyedul maganyos marad!de probald neki szep szavakal elmagyarazni hogy nem fogod elhagynj de legyene veled szemben ismegerto engedje meg hogy boldog legyel es akkor ha jol kijon majd a valasztottadal akkor egyutt is elhetnetek de igy neked a legroszabb mert a parodat nem akarod elvesziteni anyukadat viszont egyedul hagyni!! Fontos hogy angukad ha morog is ne bansd depresszio nagyon rossz es csak magat hibaztat sok dologert legbelul de te rad haritja mond ezt... legyel turelmes vele szervez olyan programot neha neha ahol 3 ban elmehetneket te baratod es anyukad egy kicsit ismerje meg a baratodat... mozduljatok ki egyutt!
2014. okt. 1. 10:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
68%

Anyukádnak lelki problémái vannak, ami nem a te felelősséged. Tipikusan a te felnevelésed adott értelmet az életének, és most, hogy elkezdtél távolodni és nagyon helyesen a saját életed éled, szembe kell néznie vele, hogy az élete nem ér semmit. Üres, boldogtalan és magányos, megkeseredett ember lett, mert nem oldotta meg a problémáit. Szeretheted, mint anyukádat, de nem vagy sem a lelki szemetesládája, sem gondozója. Ideje kinyitnia a szemét, és célokat keresnie, különben el fog veszíteni téged.


A költözésről: ha a párod szüleihez költöztök, olyan, mint ha adnál a xarnak egy pofont. Ettől nem lesztek jobban együtt. Az összeköltözésnek és felnőtté válásnak akkor van értelme, ha a szüleiteket kihagyjátok belőle!

2014. okt. 1. 10:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%
Ez nem a te hibád! Anyukád nem tud elengedni, fél az egyedülléttől. Eddig te voltál az indok, hogy miért nincs kapcsolata, és már nincs mivel takarózni. Le kéne válnia rólad.
2014. okt. 1. 10:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
Az én anyám ugyanezt vágta a fejemhez ugyanennyi idős koromban, és nem lehetett vele leülni beszélgetni soha. Amúgy piált is. A barátom szülei kérték, költözzek oda, megtettem. 12 éve vagyunk együtt az azóta férjemmel, sikerült házat venni, gyerekek is vannak. Anyámmal Skype-on beszélünk, talán ötször ha eljött látogatni az idő alatt, mindig mi mentünk. Ja, azóta párja is van, és már nem neheztel, de elég megemészteni, hogy magasról tesz rám (ami persze szerinte nem úgy van). Én nem tudok mit tenni, csak küldök képeket az unokákról, néha pénzt, na meg beszélünk, de ennyi.
2014. okt. 1. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
100%
Neked élned kell az életedet. Ha ebben ő csak annyi szerepet tud vállalni, hogy ezért lelkiismeret furdalást akar kelteni benned, akkor az nem a te hibád. Költözz nyugodtan a párodékhoz, és mondd el anyádnak, hogy neki sem ártana az életét önálló nőként folytatnia.
2014. okt. 1. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
100%
Nagyon nem szép ez anyukádtól, úgy vágja ezt a fejedhez, mintha kérted volna az életet, pedig nem. EGyszerűen fél attól, hogy egyedül marad, és azt helyett, hogy örülne a boldogságodnak, érzelmileg zsarol, és ha már ő nem boldog, te se legyél az. Ha most nem állsz a sarkadra, soha nem fogsz. Kitartás, legyél erős.
2014. okt. 1. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Gondolom, fáj neki, hogy te nem vagy egyedül, mint ő.
2014. okt. 1. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

Mivel az anyuka depresszios es ha a kerdezõ elhagynà sajnos jobbik esetben az anyuka alkoholhoz nyulna rosszabbik esetben viszont öngyilkos lenne!

Meg mindig jobb ha kerdezo nem fordul az anyuka ellen inkabb segit neki a drpressziobol ki gyogyulni es kezdi osszehangolni anyuukat a baratodal. Ha elhagyod roszabba is alakulhat! De ha megprobsz segitseget nyujtani akkor talan tobbre viszed,minthogy ellene fordulk es egy eletdn at kiserjen a lelki.f.od

2014. okt. 1. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!