Ki milyen viszonyban él a gyerekeivel/szüleivel?
20-25 éves fiatalok, akik otthon laknak. Dolgoztok vagy tanultok? Ha dolgoztok mennyit adtok haza? Mikben korlátoznak?
Szülők, hogyan álltok a fent leírt gyerekeitekhez?
25 évesen dolgoztam, és a fizetésem harmadát leadtam. Ezen felül sok házimunkát elvégeztem, kivettem a részem a háztartásból.
A szüleim semmiben nem korlátoztak.
Én 20 éves vagyok, egyetemre járok. A tanulás az időm nagy részét felemészti, így csak alkalmi melókat tudok vállalni, amikkel havonta 10-15 ezer forintot keresek. Ezt a szüleim nem kérik el tőlem, nem is hagynák, hogy adjak belőle, ők annak örülnek, ha ezt félreteszem vagy a saját szórakozásomra ezt költöm. Igyekeznek támogatni, bár anyagilag csak annyira tudnak, hogy itt lakom, etetnek, és ha valamire igazán szükségem van, szó nélkül adnak rá pénzt (pl. ruha, ebéd az egyetemen), de ez is több, mint amit elvárhatnék. Nem vagyok egy költekezős típus, bulizni sem nagyon járok el, így nincs velem problémájuk sem anyagi, sem egyéb téren. Engem nem korlátoznak semmiben, önálló felnőtt embernek tekintenek, tiszteletben tartják a döntéseimet (amikhez azért gyakran kérem ki a véleményüket, nem engedélyüket). Természetesen ehhez az kell, hogy én olyan éretten viszonyuljak hozzájuk, amilyennek ők tartanak, tehát hiába van szabadságom, nyilván nem hozok haza senkit szó nélkül, és nem lépek le itthonról úgy, hogy nem szóltam arról, kikkel leszek, hol, és mikorra vagyok várható. Szerintem ez alapvető dolog együtt élő emberek körében.
Itthon a házimunkából igyekszem kivenni a részem, amennyit csak tudok, átvállalok tőlük.
3. valaszolo!
Meglep ez a 10.000 Ft. Nalunk sosem volt ilyen. Es az is meglep hogy a dolgozo gyereknek is fizeted a telefont, nalunk az alap hogy mindezt magunknak fizetjuk mar, es adjunk is haza.
Hogyan erint az egesz teged?
3.-as az kemény...
Nekem a bátyám ennyi idős,a takarításban ha anya megkéri valamire akkor segít,hazadja a fizetése kb felét.Ha elmegy valahova akkor szól,igaz,pl egy buliból nem mindig tudja megmondani hogy mikor jön haza...
Szerintem ez így kb normális,de amit te írtál az elég durva...
"Nem akartam rossz anyuka lenni, hát átestem a túlsó oldalra"
Nézd, baj az nincs. Vagyis van, de nem nagy. Amit te elmulasztottál, majd pótolja az Élet. Keményebb lesz, vicces sem lesz, szmájli sem lesz, de be lesz pótolva. Ne aggódj emiatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!