Ti mit tennétek a helyemben a mostohagyerekekkel?
Figyelt kérdés
A párom elvált, van két gyereke. Egy kisebb és egy kamasz. A volt feleség és annak családja évek óta azon van, hogy minél jobban megutáltasson a gyerekekkel. Az elején szerettek hozzánk jönni, sokáig jóban voltunk. Ahogy ezt észrevették, egyből kitaláltak dolgokat, amiért egy ócska senkiházi sz..nak gondolnak minket.Megtiltották, hogy az én főztömből egyenek, azt is, hogy beszélgessenek velem. A párom azt ígérte, hogy ha ilyen lesz, kiáll mellettem és közbelép. De nem tesz semmit, hiába beszélek vele. Most a két gyerekkel ott tartunk, hogy már ők is kitalálnak dolgokat, aminek semmi valóságalapja nincs, de az anyjuknak panaszkodnak. Pedig megkapják a vastag gyerektartást, meg bőven költünk rájuk azon kívül is. Itt el vannak kényeztetve, mert a párom mindent megenged. A kamasz meg nem mozdulna, egész nap vereti a facebook-ot, visszabeszél, bunkó és beképzelt. Nem jól tanulnak, lusták, a nagyobbnak több kapcsolata volt már, mint nekem egész életemben. Elfogadom, hogy kamasz és előjönnek érdekes dolgok....De már többször tudtuk meg, hogy az anyjuknak gusztustalan dolgokat mond rólam, megver és majd ő jól kicsinál. Itthagynám az egészet, de született egy közös gyerekünk és nem tudnék hová menni. A gyerekemet elhordák (a gyerekek és az anyjuk is) mindenféle görcsnek, tehénnek. Az ex nem is féltékenységből csinálja, mert már rég férjhez ment újra és ott is lett egy ikerpár. Egyszerűen csak élvezi...és már a gyerekek is. Próbáltam beszélni velük, de kussolnak olyankor és flegmán a vállukat vonogatják.2014. szept. 9. 11:43
21/26 anonim válasza:
Én hasonló szituban voltam. Az exem lánya mikor odakerültem hozzájuk rettenetesen viselkedett. Kisikálta a wct a fogkefémmel,kihipozta a kedvenc ruháimat, stb. Nem volt egyszerű,de 2év után nagyon jóba lettünk,már 3éve,hogy szakítottunk,de a csajszival a mai napig beszéltünk.
Én azt csináltam,amit az egyik válaszolo irt.Mivel a kaját folyton fikázta,így amikor jött,a kedvenceit főztem, de sajna pont elfogyott,mire odaért,csak a "maradványok" árulkodtak arról,hogy mit ettünk,stb. Nem tudom, hogy sikerült, de szépen lassan alábbhagyott a hiszti, mert látta,hogy semmire sem negy velr.
22/26 anonim válasza:
Látatlanban is azt mondom, hogy a babád biztosan nagyon szép. Nem kell meghallgatni a rosszindulatú beszólásokat. Próbálj ezen minél hamarabb túllépni, mert még csak az elején vagy. Mi lesz ha jön a dackorszak, és minden egyes földön fetrengős hiszti után azzal nyaggatnak, hogy miért nem nevelted meg...stb?
23/26 anonim válasza:
Ha ez megnyugtat én férfiként válaszoltam. 5-ös voltam.
24/26 anonim válasza:
Az anyjuk csak irigy, mert neki nincsen lánya és ráadásul szép kislányod van.
A két gyerektől mit vársz? Nézd meg az anyjukat milyen...
25/26 anonim válasza:
Mi lenne ha odaállítanál eléjük azzal hogy kezdjünk tiszta lappal? gyerekekkel ex-feleséggel és megbeszélnétek a dolgokat h te semmi rosszat nem tettél ellenük ezért nem érted te miért kaptad ezt a bánásmódot h szereted a gyerekeket de kezd kezelhetetlenné válni ez az egész... próbálj közös programokat keresni-családi mozi- ebéd/vacsora- állatkert ami mindenkit leköt-esetleg ha belemennenk egy egy társasjáték mindig jó hangulatot hoz a családi körbe
26/26 anonim válasza:
25- Nagyon tiszta lélekre vall a véleményed. Pár éve még én is ilyen békeharcos voltam, azóta rájöttem, hogy vannak olyan emberek, akiknek hiába nyújtod a jobbod, letépik a karodat. Sajnos.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!