Szerintetek az első vagy a második gyerek jár jobban?

Én második gyerek vagyok és szerintem a nővéremnek sokkal jobb volt.

Vele sokkal többet foglalkoztak, játszottak, eljártak együtt családi programokra, a tanulásban is segítettek. Az még új dolog volt nekik, élvezték, tetszett nekik. Most már idősebbek (40-es és 50-es) és néha úgy érzem, hogy inkább nyűg, teher vagyok nekik. Nincs türelmük hozzám, sokkal jobban lefárasztja őket a munka is. A tanulásban meg sem próbálnak segíteni mert, hogy ők ezt még másképp tanulták és erre nincs idejük, oldjam meg. Azt sem szeretik, hogy el kell menni vásárolni nekem akár csak az iskolába is. Nem csinálunk együtt semmit, a suliról sem érdeklődnek soha. Valamint a nővérem nagyon jó tanuló volt, sportolt is, versenyekre járt és én nem vagyok ilyen. A szüleim azt szeretnék, ha én is ilyen lennék, de nem tudok mit csinálni. Jó tanuló vagyok, de a nővérem sokkal jobb volt nálam ésúgy érzem, hogy csalódást okoztam nekik. Szóval így nagyobbak az elvárások. Valamint vele sokkal engedékenyebbek voltak, ő bármikor eljárhatott a barátaival, hozzánk is jöhettek, már 7.-ben volt pasija. Nekem nem engedik, hogy áthívjam a barátaimat mert, hogy ne járjanak idegenek a házban, nem akarják őket itt látni mert őket zavarják meg felbolygatják a napjukat.... A pasit meg a gimnázium végéig nem akarják meghallani, mondjuk erre még nem vágyom. Sokkal hamarabb felkapják a vizet, idegesek, kiabálnak, türelmetlenek. A nővéremmel sosem voltak ilyenek, őt egyszer sem ütötték meg, míg én többször is kaptam kiskoromban.

Változó, sok függ a szülőktől, a gyerekek jellemétől és a korkülönbségtől is, épp ezért nagyon sok felállás összejöhet.

Gyakori pl, hogy az első gyerek első pillanatai a szülőknek is első pillanatok, míg a második gyerek első pillanatai a szülőknek már rutin. Az első gyereknek mindent megvesznek, a kisebbiknél meg már tudják, hogy ennek a fele felesleges, meg amúgy is majd használja a nagyobbik már nem használt cuccait. Az első gyerek érettségijére még együtt izgul a család, a másodikét meg már tudják, hogy sima menet lesz. Ez nem egy komoly probléma, de a kicsinek rosszul tud esni.

Fordítva viszont pont lehetséges, hogy amikor a kisebbik megszületik, az újszülött hirtelen elveszi a figyelmet a nagyobbtól, amit a nagyobb visel rosszul. Ez tipikus eset tud lenni a 4-5 év korkülönbséggel születő gyerekek között. Amikor a kisebbik megszületik, a nagyobbik már jobban magára hagyható. Ettől még ugyanúgy szüksége van a szülőre, de az újszülött teljes embert kíván, és így könnyebb elfelejtkezni a nagyobbról. Rosszabb esetben még el is várják a nagyobbiktól, hogy legyen nagy lány/fiú, és ne akaratoskodjon. Láttam már nagyon komoly szeretethiánnyal küzdő embereket emiatt, főleg, hogy ez a sérülés meg tud maradni a felnőttkorig is.

Rengeteg függ attól is, hogy a gyerekek maguk milyenek. Ugye a két testvér cseppet sem egyforma: tegyük fel, az egyik jobban ért az emberekhez, jobban ki tudja fejezni magát, ezért mindig rá figyel a család, míg a másik mindig háttérbe szorul. Ilyet láttam már mindkét felállásban. Pl volt olyan ismerős testvérpár - nem is egy -, akiknél a kisebbik szociálisan belevalóbb volt, ráadásul ügyesen megtanulta és kikerülte a nagyobbik hibáit, ezért ő mindig jobban jött ki ilyen helyzetekből, ezért több pozitív visszajelzést kapott, ami rosszul érintette az idősebbet. Ugyanígy megvan ez fordítva is, amikor a nagyobbik egy mintagyerek, a kisebbik meg úgy érzi, mindig a nagyobbiknak kell megfelelnie, mindig hozzá mérik.

Tulajdonképpen minden csak kommunikáció és pedagógia kérdése. Ismertem olyan testvérpárt is, akik folyamatosan féltékenykedtek egymásra, mindkettő úgy érezte, a másikat többre értékelik nála. A nagyobbik amolyan zsenigyerek, kocka srác volt, a kisebbik pedig egy csinos, jó sportoló lány. A srác mindig azon hőzöngött, hogy a húga milyen szarul tanul, mégis kinyalják a seggét, mert van pár érme a falon, míg a hugi meg azon, hogy ő milyen élsportoló, mégis a bátyja a sztár a családban, mert hozott pár ötöst meg matekversenyről oklevelet. Itt pl teljesen mindegy volt, melyik mekkora, mindkettő sérült, mert egyik sem kapott elég figyelmet - rengeteget dolgoztak a szülők -, és mindkettő féltékenykedett, ha a másikkal foglalkoztak.

Szóval szerintem ez helyzetfüggő, nincs két egyforma eset, maximum hasonlók.