Csak engem idegesít, hogy a szülőknek magyarázat egyenlő a visszabeszéléssel?

Ugyanez volt nálunk is.

Ha elkezdi a monológot, és te próbálsz magyarázatot adni, visszabeszélsz. A legjobb, ha hagyod, hogy elmondja, rávágod, hogy igaza van (még ha nincs is), és megnyugszik.

Az ilyenekkel felesleges vitázni, mert csak Te jössz ki rosszabbul.

Semmi esélyed sincs...

Én most ott tartok, hogy kb már minden nap sírok. Egyfolytában csak mondja anya a magáét, én le vagyok szarva. Ha megszólalok azért ordibál, ha nem mondok semmit akkor azért. Ha meg csinálom amit mond akkor is ordibál, hogy ő nem úgy gondolta, meg hülye vagyok, nem jól csinálom... De ha meg merem kérni, hogy akkor mutassa meg hogy gondolja, akkor önállótlan vagyok, neki nincs ideje arra, hogy velem szarakodjon.

Szóval nem, nem vagy egyedül.

Anya velem szó szerint közölte, hogy én csak egy kis senki vagyok és szó nélkül köteles vagyok a parancsait teljesíteni... Kösz...

Igenis van esélyed! Én sosem hagytam magam lealázni, és bár néha már sírni tudtam volna, erős maradtam, ennek eredményeképp pedig nem szekálnak szét a szüleim.

Utolsó! Te ezt hagyod? Lépj már fel határozottabban, a nyugisabb életbe igazán belefektethetsz egy kis energiát!

Nálunk is ez volt, sőt, ma is ez van, pedig 26 vagyok már, régóta külön élek, és tinédzser korom óta én segítem anyát anyagilag, nem fordítva (sosem támogattak igazából, finoman szólva).

Mégis, ha valamiről nem úgy gondolkozok, ahogy neki megfelelne, egyszerűen nem mondhatom el, amit gondolok, félbeszakít, kiabál velem, a "ne szemtelenkedj már megint", "jaj, ne nyavalyogj már állandóan", "az anyád vagyok..." és hasonló jellegű mondatok állandóan elhangzanak, végső esetben leteszi a telefont.

Ja, a "ne szemtelenkedj" mondat legutóbb a következő szövegkörnyezetben hangzott el: kényszeríteni akart, hogy találkozzak a nagyszüleimmel, akiket a 26 évem alatt mindössze két évig ismertem, előtte és utálta is utálta őket, ezért én sem láttam őket, a két év alatt rengeteg szörnyűséget tettek velünk (itt most állatkínzás és ok nélküli verések szintjén kell gondolkozni), de mindez nem számít, mert ő most megint "jóban" van velünk, és nekem szerinte kutya kötelességem lenne örülni nekik.

"No', ilyenkor mivan?" --> a lehető legritkábban megyek haza, és bármennyire szeretem anyát, kb. kéthetente (vagy havonta egyszer) rá tudom magam venni egy öt perces bájcsevejre, és ennyi. Különben megbolondulnék teljesen (szociális fóbiám már így is van, sajnos, elég durva).

Nem érdemes belemenni a vitába..

Azt mondod. "Jó"

És itthagyod.. Ha lepakoltál akkor megsinálod.. Ha tovább mondaná, otthagyod..

A lényeg, hogy ne hagyj támadás felületet, tehát amire megkér, tenyleg sináld meg..

A észszerűtlenségre nem érdemes reagálni( mondom ezt úgy oy én is beszólnék, hogy mégis kinek szólt a teregetésről? És az illető válaszolt-e, mert én nem voltam itthon ;)?)